Megjelent egy minden eddiginél hatalmasabb adattömeget mozgató könyv, mely telefonkönyvhöz méltó pontossággal rögzíti, amit hajdan rögzítettek titkos ügynökök mások életéről. Írókról, költőkről, az irodalom munkásairól írtak, akik maguk is írók, költők, irodalmi munkások voltak. Sokan ártottak, sokan ártalmatlanok voltak.  Az ügynöki munka javarészt postaszolgálat volt, a megfigyeltek a megfigyelők szájába adott szavaikkal üzentek a hatalomnak, s a hatalom üzent a megfigyelők révén a megfigyelteknek. A hatalom azt üzente az irodalomnak, hogy fontos, szereti, fél tőle, s azt szeretné, ha az irodalom is hasonlóképpen érezne iránta. A hatalom az irodalom szeretetére vágyott. Nem minden esetben ment ez ilyen flottul. Sokan félreértették a szerepüket mindkét oldalon, aminek tartós mellőzés, üldözés, börtön, tönkrement élet lett a vége. Eltemetetlenek maradtak az ügynökök. Hulláik velünk maradtak, bűzölögnek, bomlanak. El kellene temetni őket végre.