A helyszín Pécs, billiárd és darts szaküzlet. Belépéskor köszönök, az eladó hölgy rám mosolyog, szemkontaktus, mi tetszik…
– Bátortalan érdeklődő vagyok – felelem, a darts érdekelne – teszem hozzá. Tábla, nyilak, mi mennyi.
– A tv? – kérdezi a eladó.
– Igen, a tv – felelem.
Vagyis nem kell megkérdeznem, hogy a darts világbajnokságok fő műsoridőben való közvetítése a sport csatornákon csak engem tett-e érdeklődővé, vagy mások is “megfertőződtek” ettől Pécsett és Magyarországon.

Ehhez képest sehol sem találkozom hirdetéssel, amely a szórakozóhelyekre csábítana, mondván, próbáljam ki a darts-ot (amelyet a regnáló kormány még nem nevezett el nemzeti nyilaknak, de előbb-utóbb ez lesz a neve, fogadjunk! Ha a pipadohányt ezentúl a nemzeti dohányboltban vehetik a dohányosok, akkor innen már csak egy lépés választ el minket a nemzeti vizelde felé vezető úton.)

Állni látszék az idő. Rozsdás vasfoga van, semmi sem mozdul, csak a rozsda pereg, pedig a marketing törvényei szerint az aktualitásra építeni lehet és kell. Ott, ahol élet van. De itt inkább sikert sikerre halmozunk valóságos, modern élet helyett. Persze, időnként az idő vasfoga a lerobbant pécsi buszokba mar – nemzeti hamm-hamm.

Szóval darts. Nemzeti nyilak. Dobok egy bull-t. Dobok egy hátast. Nemzeti hátas…