Ha utazunk, egyre több írnivaló akad. Na ezt is megírom, meg ezt is, naná. De nem hiányzik a net, még a laptop sem. Az írnivaló ami az utcán hever, szépen hever tovább.

Úgy alakult, hogy néhány reptéren megfordultam a nyáron. Nem az az érdekes, hogy párizsi CDG-n hihetetlen információ áradat, és kiszolgálás fogad, hogyan jutok el a Városba, gyorsan vagy olcsón, kényelmesen vagy küzdelmesen, Genfben ahol egy forgóajtón átjutok a vasútállomásra. Szemben az információs tábla honnan indul és mikor a vonatom. Ez már annyira egyszerű, hogy el sem akarom hinni.

Ami viszont érdekes, ha Budapesten busszal és metróval próbálkozom. Sehol sem tudom elolvasni egyetlen tábláról sem, hogy létezik ez a viszonylag elég olcsó és kényelmes megoldás. Sehol sem lehet megtudni, hogy létezik egy a végállomás utáni megálló, ahol tényleg kényelmesen és viszonylag európai módon lehet eljutni Kőbánya-Kispest buszpályaudvarról a metróhoz. Én is csak sejtem. Mindenki leszáll a végállomáson, senki sem vág bele az ismeretlenbe. Mire felérek a lépcsőn, egy kupac angolul, németül beszélő utas próbál jegyet venni egy automatából, ahol egy kis köpcös alkalmazott próbál nekik segíteni:

– Ez két euró (naná hogy tudja szegény ő adta oda), ez nem jó pénz (tényleg nem jó?), ezt nem szereti. – mutat az automatára – Csak a magyar fémet szereti. – magyarázza többször hangsúlyozva, fontossága tudatában a köpcös.

Szétszélednek, gondolom fémet keresni, vagy jegyet, vagy valami más alkalmatosságot, ki tudja.

Szent Információ! -gondolom, hát hazaértem.