A közösség élete látszólag egyre kollektívebb lesz, azaz egyre kevesebbet törődik tagjai egyéni életével – rögzíti Németh László a harmincas évek elején – nem számít kezdeményezésükre s nem hederít kívánságukra. Valójában e kollektiválódás alatt elapad a társadalomfenntartó erő, a közügyek “szenvedélye”. S hová jut a szenvedély, melynek nincs kapcsolata a közös élettel? Elsatnyul.
Azok, akik a társadalom átalakításáért küzdenek, nem hajlandók erről a kérdésről gondolkodni. Megakadályozza őket a tételes tunyaság és a hamis fegyelem. Nekik a forradalom az elosztás kérdése. Némethnek nem. Ő várta az embert, aki megszövegezi a minőség forradalmi kiáltványát, ahol a minőség nemcsak eszme, utópia, hanem lényeg, antropologikum, ami megmutatkozik a termelésben: a bérmunka helyett a szabad vállalkozás; a társadalomban: az egyén és a közösség harmonikus kapcsolata; az államszerveződésben: a szabad polgárok önkéntes szövetkezése; a politikában: a mellérendelés elve az alárendeléssel szemben; kultúrában: a görög példa; nemzetben: a példanép. Megvalósítója a privilégiumokat el nem fogadó, mintaadó, a nemzeti hagyományokból és az európai kultúrából építkező “új nemesség”.
***

A margóra. Nos, Németh László a harmincas évek elején így vélekedett a minőségszocializmusról, a kívánatos jövőről és az ezt felvezető minőség forradalmáról. A többi, a másmilyen forradalom – mint mondta – csak olyan minőséghiányos ramazúrik. Az egyik tehetségtelen karrierista elzavarja a másik tehetségtelen karrieristát, hogy ő osztogathasson, ami persze járhat előnyökkel, de a jelzett feladathoz képest, édeskevés. Ma nagyjából ugyanezt leírhatná a minőségkapitalizmushoz vezető minőség forradalmáról is, a feladat ugyanaz, legfeljebb reménytelenebb. És ha leírná, körülbelül ugyanaz történne / történik – illúzió kergetés – hiszen a forradalom minőségi garanciáját az szolgáltathatná, amit épp a forradalomtól várunk; a középosztály. Ami nincs. Aminek az esélye egyre szerényebb. Reménykedni lehet benne, de rá fogadni balgaság. Marad a minőséghiányos szocializmus utáni minőséghiányos kapitalizmus. Meg kell szokni a gondolatot, életünk a kvalitások hiánya jegyében telik el. A többi ábránd.