A skandinávoknál úgy tudják, hogy a csatamezőn elhunytak felét további intézkedésig a valkűrök a Valhallába, az Égi Palotába viszik. Később, ezeknek a csatamezőn hősként elhunyt magányos harcosok szellemeiből lesznek az einherjarok, akik adják a Holtak Seregét. Ideáig világos a történet, de nincs ok aggodalomra, nem marad ez így. Őket hívja majd Odin az utolsó nagy csatára, ami egyben a világvége is lesz. Ezt a programot a halott hősök kiemelten kezelik, halálukat követően is szorgalmasan készülnek rá. Minden reggel korán életre kelnek, kivonulnak a közeli hatalmas mezőre és egymással harcolnak. Tudomásul véve, hogy eddig csak nekik lett végük, a világnak nem, de jön majd a világvége is, és akkor az óriásokkal is meg kell küzdeniük. Tréningben kell maradni. Hiába halott valaki. A halál nem lehet ok a lazsálásra. Ez nem lenne hőshöz illő. Alkonyattájt amikor szorgalmuk eredményeként már jórészük újra szétkaszabolva szanaszét, jön a csoda, akik eddig n-szer már veszni látszottak n+1-edszer is magukhoz térnek, felgyógyulnak, és mindahányan hazamennek a Valhallába, hogy ott jól leigyák magukat. Másnap ugyanez. Feltámadás, halál, berúgás, ez az életük. Holtukban! Készülvén a végső összecsapásra, a világ végére. Ami előtte van az – látható – reverzibilis. A halál után az élet következmények nélküli. Akkor és azt csinálnak vissza, amit és amikor akarnak. Így van ez az Égi Palotában, a magányos holt hősök köreiben.

Az Égi Palotán kívül némiképpen más a helyzet. Itt az utolsó nagy összecsapás előtt is vannak kockázatok. De a minta lényege – homály – itt is felsejlik. És legalább annyira homályos. A Csepelitől egyszer megkérdezték mi a blogja? Valhalla – jött a spontán válasz – gondolom arra célzott, hogy itt a sehol sincs dicsőségért, az értékekért folyik az, ami folyik, a zsoldos lét racionális ösztönző elemei hiányoznak. A blogvilág rugói homályosak, mint egy skandináv mítosz. Beletörődve a megváltoztathatatlanba bólogattam. Tegnap BDK tájékoztatott, hogy az utóbbi időben rászokott az elhalálozásra, amit rendre különösebb indoklás nélkül – homály – mindig a feltámadása követ. Újabb bizonyíték, a blogvilág; Valhalla. Homályos szereplők, homályos motívumok. Most rajtam a sor megvalósítom azt, ami eddig kimaradt; megyek mulatozni! De lehet, hogy ez csak nekem hoz majd emelkedett, titokzatos homályt! De valahol nekem is el kell kezdeni!