Mácsai Pál rendezésében októberben mutatta be az Örkény Színház Arthur Miller: Pillantás a hídról című darabját.
„Eddie Carbone dokkmunkás, rakodó. Erős ember. Jó ember. Tiszteli és megtartja életének írott és íratlan törvényeit. Ám beleszeret valakibe, akibe tilos lenne beleszeretnie, és szenvedélye erősebb nála.” Írja a színházi ismertető.
A díszlet barna színeivel, egy berozsdásodott élet unalmát sugározza. Ez a barnaság mindenre rátelepszik. Kivehetetlen mintázatával a színpadteret körbe futó barna – abból is a leglehangolóbb árnyalatot hordozó –, függönyszerű drapéria a szereplőket egy lepattant, sivár világba zárja, melyből szabadulni lehetetlen. A színpad barna bőrfotelein ülnek, zenélnek, énekelnek, mozognak, együtt tekéznek a dokkmunkások, Eddie barátai, tágabb környezete.
Eddie (Csuja Imre) a mostohalányába szeret bele. Csuja Imréről elhiszem, hogy dokkmunkás, elhiszem a tekézést, a sörözést, elhiszem a sértettségét, miután az árulásért leköpik, de nem hiszem el, hogy beleszeretett a mostohalányába. Kicsinyes féltékenységet, ármánykodást láttam, s láttam milyen szűkre szabta a világot mostohalánya körül. De szeretetet nem láttam, se vonzalmat, se szenvedélyt. Annyira elfojtott, hogy már láthatatlan? Nincs fokozás. Csak monotónia és hirtelen kirobbanó és szinte rögtön elülő düh. Eddie egyetlen megvadult pillanatban csókolja meg mostohalányát, majd rögtön a lány szerelmét is. De ez csak agresszió, düh.
Für Anikónak nem hiszem el, hogy szürke, kiégett és lepattant. Kiváló színésznő, szinte minden szerep jól áll neki, ez nem.
Törőcsik Franciskáról pedig nem hiszem el, hogy a vágy tárgya, egyszínű, szimpla.
Az Epres Attila játszotta ügyvédben van a legtöbb szín és élet. Narrátorként figyelni kell rá, jól segíti ezt a mikrofonba mesélés technikája, jól kiemelve a narrátort a darabból.
Polgár Csaba jól hozza az olasz temperamentumot, elhiszem, hogy szerelmes, elhiszem, hogy fél.
A mennyezetről lógó ventilátorok és a rajtuk függő facsilingelők morajlása adja a gyilkosság különösebben nem feszültséggel teli pillanatának hangeffektusát.
Mintha a zuhanás, a dráma lassított felvételen menne. Majdnem elalszom.
Minimál érzelem, sok pókerarc, színtelenség, Mácsais. Hidegen hagy ez a stílus. Színház ne hagyjon hidegen, azt várom.
Tiszteletem, szeretetem nem.
Pillantás a darabba
Trackback link
http://vilagma.hu/szegenyekgazdagok/arthur-miller-pillantas-a-hidrol-orkeny-szinhaz/trackback/
5 komment
Luczifer says:
nov 27, 2011
Lehet-e szerelmes egy férfi a peremen? Lehet. Így rendelte az Isten. A szerelem mindenkié. De mit tehet, ha nincsenek eszközei, hogy ezt kifejezze? És nincs mögötte egy Cyrano? Lefojt.
Indiáner says:
nov 27, 2011
Jó, legyen a szerelem mindenkié. De végre az enyém is.
Woody Allen nem peremlakó, feleségül is vette a nevelt lányát.
Vera says:
nov 28, 2011
Érdekes ez a látatlanbani színházlátogatás. Voltam igazából is, ott is egy gyilkosság volt, és ott sem lehetett elhinni szinte semmit. Vagy nagyon keveset. Mondjuk ott nem a stílus, hanem a jólmegcsináltás unalma játszott.
Arról Oroszlán Anikó írt a Revizorban, de maximáisan egyetértek vele, és nem azért, mert mellette ültem. (http://revizoronline.hu/hu/cikk/3708/kosztolanyi-dezso-edes-anna-pecsi-nemzeti-szinhaz/ )
Kár ezekért a korrekt, de tulajdonképpen semmit sem mondó előadásokért. Mert a szerelmet még akkor sem lehet érdektelenségbe fojtani, ha az ember a peremen él.
Luczifer says:
nov 28, 2011
A T Szerelmes – a feltételezés szerint – nem érdektelenségbe fojtotta a szerelmét, hanem annak a kifejezhetetlensége – eszközhiány – reménytelensége miatt lefojtotta. Érdekelte őt, csak nem jutott a feladattal egyről kettőre.
Vera says:
nov 28, 2011
Pontosítok, bár Indiáner már leírta, amit én szerettem volna. Tehát egyetértek, egyetlen rendezőnek sem illene a szerelmet érdektelenségbe fojtani.
OFF: Csak én vagyok vak vagy tényleg nincs a főoldalon egy Belépés gomb? Kicsit macerás mindig kikukázni a levelesládámból a linket. Esetleg lehet kérni egyet Mikulásra a rátermett fiatalembertől? 😉