A nagy túlélés
A Magyar Tudományos Akadémia pécsi székházába szólt a meghívóm, ahol Fojtik János és Veres Zoltán A nagy túlélő, Időutazás a maketingben valamint Rekettye Gábor Marketing a magyar kisvállalatoknak c. könyve került bemutatásra.
Meglepő pillanat volt számomra, amikor Orosdy Béla a helyszínen megkért, mondanék valamit én is Rekettye Gábor professzor úr könyvéről.
Azért az nem kispálya, ha mindenféle felkészülés nélkül kell mondania az embernek valamit a marketing professzorainak, tanárainak, szerzőinek és könyvkiadójuk képviselőinek a jelenlétében a marketingről.
Gondoltam, az lesz a leghelyesebb, ha az élettel, a gyakorlattal, a valósággal átitatott könyvekről meglévő igen pozitív véleményemet a hétköznapi életből vett példával világítom meg és szemléletüket ilyen visszajelzéssel erősítem.
Ráadásul az aligha lehet hiba az Akadémia falai között, ha képletesen szólva kivetítem itt a szegénység, kiváltképp a mélyszegénység marketingjét!
Tehát azzal a vallomással kezdtem a hozzászólásomat, hogy tulajdonképpen a tudomány két végpontjáról szerzem be ismereteimet, vagyis egyfelől ebből az akadémiai körből, másfelől pedig a kéregetésből élő polgártársaim csoportjából.
Lássuk be, aki – más lehetőség nem lévén – kéregetésből tengeti életét, annak a marketing tevékenységét az élet vagy a halál igazolja vissza, a mai nap túlélése az ő messzire látszó ISO-ja, termelékenységéről a gyomra korgása állítja ki a nap végén a gyorsjelentést.
A kéregető polgártárs hajdanán udvariasan megszólított:
– Tanár úr, segítsen már ki pár forinttal!
Később, ahogy tanárnak lenni már nem jelentett társadalmi presztízst, a kéregető polgártárs orvosnak becézte – korántsem önkéntes – kuncsaftjait.
– Drága doktor úr – csak pár forintocskával segítsen ki!
Aztán jött a “professzor úr” megszólítás, majd amikor már a professzori rang sem jelentett több bevételt és betévőt a kolduló ember számára, amikor már valóságos kommunizmus tört ki kéregetési szempontból, vagyis mindenki egyenlő lett, pontosabban senkinek nem volt (és nincs már) presztízse Magyarországon – akkor jött el a brutál-őszinte marketing világa, amelyben már nincs megszólítás, lacafacázás, hanem párhuzamosan a kéretlen e-mailfelhők fejlődésével tömören a lényegre tör a kéregető polgártárs.
Azaz kint a tányér a toprongyos úr előtt és a tacepaóján csupán ennyi áll:
Ennivalóra kell!
*****
A témához kapcsolódó bejegyzések:
Trackback link
http://vilagma.hu/szegenyekgazdagok/az-ehseg-marketingje/trackback/
8 komment
Kálmán says:
nov 14, 2012
“Főnök!” – engem így szoktak szólítani.
Különben a kaját még csak-csak össze lehet kukázni (pl. gyorséttermek környékén ), inkább a program* beszerzése igényel készpénzt. Azt az ember vagy lopja vagy veszi, találni nem lehet.
*program = két literes űrtartalmú, jellemzően tablettás bort tartalmazó műanyag palack.
http://szleng.blog.hu/2008/10/06/program_2016
Luczifer says:
nov 14, 2012
Lesz lejjebb – El akarom kaparni a gyerekem!
Bognár László says:
nov 14, 2012
Kedves Kálmán – pardon, Főnök Úr!
Tegnap az Alkotmánybíróság is foglalkozott a szegénység napszámosaival és szélhámosaival – nevezetesen alkotmányellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének tiltását, vagyis azt az úri törekvést (vagy minek nevezzem?), amely rendeletileg büntette a szegénységet, kitiltva annak “képviselőit” a közterekről.
Azonban a szegények és más gyanús alakok (például utcazenészek, bloggerek)megrendszabályozása, ki- és betiltása, büntethetőségük könnyítése állandóan akadályba és ellenállásba ütközik. Most éppen a már vérszegénnyé tett Alkotmánybíróság lábatlankodott, kijelentve, hogy a szegénység nem tüntethető el a városokból rendeletileg, hanem ahhoz is empátia és program kell – nem a Főnök úr által említett jelentéstartalommal használom most a program szót.
Amúgy tényleg komolyan gondolom, hogy a kéregetés módszerei rendkívül pontosan követik a társadalmi változásokat, mint ahogyan azt a megszólítások változásai is mutatják.
Tőlem például még senki nem próbált úgy aprópénzhez jutni, hogy drága jó Törvényhozó Úr!
Kálmán says:
nov 14, 2012
A “Diktátorok Kézikönyve – használati útmutató hatalomgyakorláshoz és hatalmon maradáshoz” világosan leírja a Kedves Vezető tennivalóit. A szegényekről így ír:
“Éhezőknek nem igen marad energiájuk, hogy ellened forduljanak, – miattuk tehát nem kell aggódnod.”
http://hazaeshaladas.blog.hu/2012/09/06/diktatorok_kezikonyve_hasznalati_utmutato_hatalomgyakorlashoz_es_hatalmon_maradashoz
—
Örülök az Alkotmánybíróság döntésének és, hogy Sólyom László kezd megvilágosodni.
http://www.komment.hu/tartalom/20121112-solyom-laszlo-irasa-a-magyar-alkotmanyossagrol.html
Sajnos mindkettőjüknek hatalmas szerepe van a jelenlegi fasiszta rezsim létrejöttében.
—
Kedves László, Kedves Professzor Úr!
Amit én még hozzátennék az általad írottakhoz, az az Egyházak (elsősorban a Katolikus) szégyenletes semmittevése! Az Egyházak a legutolsó emberevő zsarnokot is kiszolgálták és kiszolgálják, ahelyett, hogy azt tennék, amit Jézus tanított.
http://vastagbor.blog.hu/2011/12/27/karacsony_a_blahan
Héder Sándor says:
dec 7, 2012
Az éhség marketingje közben az ösztönök hajtanak, a gondolkodás beszűkül, egyszerű megoldásokat alkalmazunk, minél nagyobb erővel.
Hol van már a a Jonas Ridderstrale – Kjell Nordstöm által éltetett Karaoki kapitalizmus, ami az élvezetek marketingjéről szól!
Bognár László says:
dec 10, 2012
Kedves Sándor – vagyis Főnök Úr!
A “gondolkodás beszűkül, egyszerű megoldásokat alkalmazunk, minél nagyobb erővel” – résznél felsikoltottam, mint olykor kedvenc kukámnál a szemetesautó kerekei. Mert országom kedves Matolcsyjára véltem ráismerni: adó adó hátán, egyre nagyobb erővel.
Hiába, na, ez itt nem Skandinávia.