Az eheti HVG-ben, az újság utolsó előtti lapján rövidke kis cikk olvasható Ligeti György tollából, melynek az a címe: Éljen október 24.! 

Az alig egy oldalas írásban arról van szó, amivel kapcsolatban egy ideje én is gondolkodom, és lám, szerencsém lett, mert a cikk írója ezt most készre fogalmazta nekem, így én megelégedhettem a jóleső bólogatással az itthoni karosszékben.

Ligeti György azt írja, egy kicsit mindenki téved. Ezt márpedig azzal kapcsolatban írja, hogy ma Magyarországon vannak, akiknek a számára ‘Orbán Viktor személye a garancia arra, hogy a Kárpát-medence mennyország marad vagy lesz …” , mások viszont szeretnék, “hogy ez az ember távozzon a hatalomból, sőt a politika világából …”. A cikkíró szerint annyiban áll a tévedés, hogy az így gondolkodók egy-egy személyhez kötik az ország felemelkedését avagy kudarcát, pedig … pedig a dolog nem ilyen egyszerű és kényelmes, és ezzel  maximálisan egyet tudok érteni. 

Ahogy a hibákat nem lehet egy ember nyakába varrni, úgy a sikereket sem lehet egy embertől várni. Mindkét gondolat vége csalódás lesz, hiszen a változtatáshoz ennél több kell. De mi az a több? Persze, hogy egy demokratikus alapokon nyugvó jogállam. És itt az alap, amelyeken ez a jogállam nyugszik, széles alap kell legyen. Nem egy emberen, nem egy csoporton, nem egy párton, nem egy városon fordul meg az ország sorsa, hanem mindannyiunkon. 

Ami most van, mi magunk teremtettük, úgyhogy ezt nekünk is kell rendbe tenni. Minden egyes embernek, aki ma itt él Magyarországon. Nekem is, neked is. Nekünk. Idézem a szerzőt:

“Virágzik az egyéni kijárások rendszere a szolidaritással szemben. A fekete, de legalább szürke megoldások hada a nyílt és korrekt megállapodások helyett. A visszaélés egymás idejével, energiájával, tehetségével, pozíciójával, sokszor kiszolgáltatottságával. Mindennapos a trükk, a korrupció, az apró csalás. Az iskolában megkérdeznek minket, szülőket, tud-e valaki a munkahelyén fénymásolni? Persze, hogy tud, ha meglopja  a munkahelyét ezernegyvenhét forinttal. Sukoró? Négyes metró? Orbán-bánya? A frászt! Egy csomag A/4-es papír. Itt kezdődik. Mi csináljuk.”

Természetesen lehet vitatkozni, lehet kibúvókat keresni, lehet történelmi meghatározottsággal, ezer éves indokokkal felszerelkezve bebizonyítani igazunkat. Lehet hazudni, lehet csalni, lehet trükközni, lehet egy hosszú távú kompromisszumot  rövid távú győzelemre becserélni. Csak azt nem tudom, érdemes-e. 

Én a magam részéről egyetértek Ligeti Györggyel abban, hogy  a változtatást a hétköznapokban kell elkezdeni. Nincs ennek más útja. Nem tud más útja lenni. 

***

Csak mellékesen, a pozitív életérzés jegyében jegyzem meg, de ebben talán Csepeli György is meg tud erősíteni , hogy van erre működőképes példa. Az Egyesült Államokban például nem szokás trükközni és nem szokás csalni. Cserébe bizalom jár egymásnak, a vásárlónak, az állampolgárnak. Felemelő érzés. 

Egyszer a szupermarketben felejtettem egy szatyrot. Felhívtam őket telefonon, mert bosszantott a feledékenységem. Megkérdezték, mi volt a szatyorban. Elmondtam. Azt kérték, fáradjak be, és megkapom, amit nem vittem el. Nem a szatyrot, mert arról sosem derült ki, valaki esetleg hazavitte véletlenül vagy sem. De én nem trükköztem, nem csaltam, ők pedig bizalommal voltak felém. És működött.