Cifra jelzők, mondatokat kitöltő hasonlatok nélkül.
2012 áprilisa. Magyarország. Borsodi kisváros, vagyis egy— a rendszerváltás utáni években—-nagyfaluból várossá avanzsált település lakóinak élete, véleményük az életről. Utcai beszélgetés-töredékek, kendőzetlen vélemények. Szociológus testvérem kincsesbányára lelne az alkalmi adatközlőkben.
Elektromos kerekesszékemmel cca. 800 métert teszek meg a délutáni sétám helyszínéig. A kisváros rendezett utcáján ismerősök üdvözölnek, gyakran megállítanak beszélgetni. A lakók zöme nyugdíjas, munkanélküli, vagy segélyeken tengődő munkát nélkülöző. Már a második háztömb sarkán üdvözöl egy gyermekkori ismerős. Most kapta meg az értesítést, hogy rokkantnyugdíját csökkentették 36 ezer forintra…” a kurva anyjukat… mennék én dolgozni, de a környéken semmi munka, meg beteg is vagyok, csak a gyógyszerem havonta 25 ezer…”—A hetvenes-nyolcvanas években— a helyi gyárban— középvezetőként dolgozott, mondhatni a létező középosztály alsó egzisztenciális szintjén élve. Köszönés helyett üveges szemekkel bámul a semmibe. Néhány méterrel odébb volt általános iskolai osztálytársam üdvözöl. Fülig érő, de fáradt vigyor. Svédországban dolgozik. Háromhavonta hazajár, néhány napig alszik, szivacsra issza magát, majd visszautazik—- és folytatja a sokszor napi tízórányi munkáját. Az utcát alkotó családi házak ablakai nyitva vannak, remek az idő. A lakók zöme otthon van. Minden második házból kiszűrődnek a délutáni— mexikói vagy török szappanopera idétlen mondatai. A szem rágógumija már az agyakat tompítja.
Egy terméskövekkel díszített udvaron igazi tavaszi látvány fogad. A negyvenvalahány évesen nyugállományba szenderült rendőrnyomozó—- élete főművét—- egy ezüstmetál színű BMW-t fényezget: strandpapucsban, rövidnadrágosan. Köszönés, majd elfojtott hangon a következő monológ:”Egyik kutya, a másik eb… tudod, mikor már a kocsmát is bezárják— az már a vég. Nagy káosz mindenütt, csak baszogatnak mindenkit, régebben azért biztonságos volt az élet… tudod, úgy a megélhetésileg gondolom…” Továbbgurulok. Az utca végére tapasztott kocsmából ballag (dülöngél) hazafelé a következő járókelő: bőrdzseki, csizma, kócos haj. A vizenyős szemek alatti száj, köszönés helyett cigarettát kunyerál. Vastag bőrdzsekijét, identitását erősítendő logók, matricák díszítik. Nagymagyarország térkép, Szlovákia kiskorú államiságán gúnyolódó tacepao, ötvenhatos lyukas zászló, un.” nemzeti rockot” játszó zenekart dicsőítő tenyérnyi matrica plakát.”Zsidó, majd cigány miniszterelnök után jön majd egy igazi magyar…megtisztítani a cigányoktól az országot, akkor lesz majd itt rend…” Nem hallgatom tovább—- gurulok mindennapi sétáim helyszínére. A kocsma előtt áll egy szállítóeszközzé varázsolt hűtőautó. Volánjánál az egyik helyi zöldséges:”benzin, gázolaj, beszerzési ár, az embereknek nincs pénzük, szar az egész…”
Végre elérem célom. A játszótér mellett parkolok le. A környező padok egyikén általános iskoláskorú lányok ülnek, vihognak— és okostelefonjukat nyomkodják… Kutyáját sétáltató nyugdíjas, akiből néhány szavas beszélgetés után— a következő tömör vélemény préselődik:
„Lassan nem lesz mit enni, bezzeg a Kádár „alatt” volt minden, ezek meg…” Délutáni sétám végeztével— még funkcionáló jobb kezemmel megnyomom a joystickot— és gurulok hazafelé, közben azon gondolkodom, hogy: mint 100%-os rokkantnyugdíjas—- az ellátássá degradálódott juttatásommal még anyagi biztonságban is érezhetem magam. A félszemű is lehet király a vakok országában. SZÉP ÚJ VILÁG.
Trackback link
http://vilagma.hu/szegenyekgazdagok/smink-nelkul/trackback/
9 komment
indianer says:
ápr 24, 2012
Ez nemcsak a borsodi kisváros adatközlőinek hangulata… és magam is csak cifra vagy inkább naturális jelzőkkel tudok csatlakozni hozzájuk.
Bognár László says:
ápr 24, 2012
Akár gurítja, akár lábbal döccenti tovább az ember a szemét, ugyanazt látja! Legfeljebb van, aki el tudja mondani, mit látott, a másik ember meg nem.
Te el tudtad mondani érvényesen – köszönet a pontos beszámolóért. (Talán csak “A szem rágógumija már az agyakat tompítja” – kifejezés hordoz számomra némi képi furcsaságot, minden egyéb a helyén.)
Zsuzsa says:
ápr 25, 2012
Hát Robi, ez az a szép új világ, jó leírtad, igaz nekem nem mondtál újat, én is itt élek.
Kósza says:
ápr 25, 2012
A diagnózis pontos, de hol a gyógyszer?
Bognár László says:
ápr 25, 2012
Ez nem patika, hanem blog!
Kósza says:
ápr 25, 2012
Akkor banán sincs?
Murányi Róbert says:
ápr 26, 2012
a mézesbödönbe mártott banánt máshol keressétek(a narancsos választási program, mint mézesmadzag-pótló) —hát nem gyümölcskereskedés?
Ottó says:
ápr 27, 2012
Robikám nem akarlak bántani ,de úgy rémlik hogy te is ezt akartad mert rájuk tetted a voksod.Azt azért neked is el kell ismerned hogy az elmúlt 30-40 évben nem volt ekkorra nyomorúság ebben az országban.És itt felejtős nagyon a Gyurcsány felelőssége.Isten ments hogy bántsalak,de hát ezt ti akartátok.Azt a pénzt ami tőled, tőlem, tőlük elvettek azt most nem Nokiás dobozba és nem talicskával hanem kamionnal hordják fel a Rózsa dombra és a Szabadság hegyre és a foci stadionokba.Egyébként nagyon tetszik jó a cikked.
Hajduk Mihályné says:
dec 2, 2012
Robi! Te pontosan leírtad az utcád és a szűk környezeted képét, az ott lakók jellemvonásait és hangulatát, de ha kicsiny városunk többi – elfelejtett – utcáját kellene leírni, akkor még szomorúbb lenne a történet.Itt van egy város és annak a közepe, ahol nagy létszámban dolgoznak egymást érintve a seprő- és lapátnyeleket kezelők, de a peremkerületek el vannak hanyagolva. Pedig ezek a helyek is ehhez a városhoz tartoznak, nem a szomszéd faluhoz. Az egyik utca – amelyik a te közeledben van – és az, ahol én lakom, két különböző. Az egyiken lehet járni körömcipőben is, míg a másikban legfeljebb gumicsizmában.
Kedvet kaptam tőled a jellemvonások leírásához. Sok örömöt és boldogságot kívánok Neked, mert megérdemled!