Újsághír; Habony Árpádot, a miniszterelnök segítőjét garázdaság vétsége miatt elítélték. Habony, illetve ügyvédje ugyan tagadja a fizikai bántalmazást, de a dolog nem megnyugtató. A sértettek vallomásai alapján a bírósági iratokban az szerepel, hogy Habony, aki felidegelte magát K. Sándor és felesége, P. Erzsébet gyalogosok viselkedésén, kiszállt autójából, s vélt, vagy valós sérelmeiért elégtételt vett. Először beletaposott a házaspár bevásárló kocsijába, majd egy ütéssel földreküldte a férfit, aki hanyatt esett, majd a férjét védelmező nő is kapott egy hasrúgást. Ezt követően Habony visszatért a bérleményébe – itt és most a terepjáróba – és kikerülve az ötvenes éveiben járó férfit elhajtott a helyszínről.

A dolog elképesztő s elkeserítő is egyben! Miért emelik ki, hogy az áldozat az ötvenes éveiben járt? Talán ez a kor már egy utcai verekedésben is védetté tesz? Egy az ötvenes éveiben járó férfit, már nem pofozhatja a tahó bajnok? Az amúgy málló köz védelme alá rendeltetik? Gyámolítandó? Ő már nincs a küzdők között? Az életből kirakva, anyámasszony katonájaként kell meghúznia magát? Kétségbeejtő! Itt tartok, s látom, holnap már nem csak csókolómmal köszönnek a lányok, de a villamoson át is adják a helyüket. Ez jön. Hiába minden vágy teli huncut pillantás, a válasz a mosolyos segítőkészség és védelem. A pofon jobb lenne. Abban még ott a remény. A pofozhatóság a remény útitársa.