A kutya és az ember barátsága egy kölcsönös félreértésen alapszik. A kutya azt hiszi, hogy az ember egy neki rendelt játszópajtás, aki a szórakoztatására jobbnál jobb ötletekkel áll elő, játsszuk azt, hogy hozzám! előre! fekszik! keress! Eközben az ember azt hiszi, hogy szolgálják, hogy uralkodik és ezen felbuzdulva újabbnál, újabb parancsokat talál ki. Levonhatjuk-e ebből a tanulságot, nem kell mindent megbeszélni.