Azt gondoltam magamról, mostanra eléggé megedződtem. Már tudom, hogy az aktuális sztár súlyos sérülése az a nyoma sem maradt horzsolás, amelyet akkor szerzett a jobb térdére, amikor négyévesen elesett az óvoda udvarán. Megtanultam azt is, hogy a fővárosban történt borzalmas tragédiák az esetek túlnyomó többségében más országban esnek meg, mint ahogy az is, hogy lemond a miniszterelnök. Az ilyen címekre már nem is kattintok. Nem csodálkozom, ha az idős asszonyként emlegetett nőről a cikk végére kiderül, hogy alig múlt negyven, vagy ha ugyanarról az eseményről három írás háromféleképpen számol be.  (Sőt, olyankor vagyok meglepve, amikor egyikben sincs egyetlen olyan szám, helyszín, név stb. sem, amelyik nem egyezik a másik kettőben leírtakkal.) És ha helyesírási hibát, rosszul vagy sután összerakott mondatot látok, már csak az igazán kirívó esetekben szakad ki belőlem a sóhaj: ezek nem tudnak magyarul. (Ez volt a legnehezebb, hiszen a hajdan volt “klasszikus” nyomtatott sajtó tördelőszerkesztőt, olvasószerkesztőt, korrektort látott cikkein nevelődtem, az ilyesmi nagyon bántja a szemem. Ráadásul azzal is tisztában vagyok, mennyire ragadós a helytelen. Ha az ember sokszor lát valamit hibásan leírva, elbizonytalanodik: nem egyszer kellett már helyesírási szótárért nyúlnom, hogy megnézzem, végül hogyan is kell írni ezt vagy azt a szót.)

Muszáj tudomásul venni, hogy az online hírversenyben a gyorsaság és a látogatottság a legfontosabb. A kattintások hozzák a hirdetőket, a hirdetők hozzák a bevételt.

Szóval úgy gondoltam, kellőképpen edzett vagyok.
Kiderült, mégsem.
A minap beleakadtam egy cikkbe, és nem találok rá megfelelő jelzőt. Otromba. Szörnyű.

A tett is az: feldarabolták Pistát – már maga ez a kedélyeskedő, jópofáskodó, lekezelő pistázás is otromba -, hogy megszerezzék a fizetését.  Még tavaly augusztusban. Most előkerültek Pista maradványai. Előkerültek a tettesek is.
Aztán megtudjuk még, hogy miközben a rendőrök a testrészek után kutattak, a “csali” kapucniban szemlélődött. Bizonyára jól szemlélteti a közömbösségét az, hogy kapucniban…
És most idézek a cikkből:
“Jól ismertem őket, de nem gondoltam, hogy ilyenre képesek – mondta a Pécsi Napilapnak könnyes szemmel Pista édesanyja Marika néni (62), aki NAGYON MEGLEPŐDÖTT, amikor lapunktól tudta meg, hogy fiát feldarabolták és elégették.”
(A nagybetűs kiemelés tőlem.)

Nagyjából ismerem a cserdi körülményeket. A cikkhez csatolt képgalériát is végignéztem. De azt gondolom, ha egy újságíró (internetes, nem internetes, mindegy) egy anyáról (legyen az az anya bármennyire is egyszerű ember), aki épp akkor tudja meg, hogy megölték a fiát, azt képes leírni: nagyon meglepődött – nos, az nem újságíró, hanem érzéketlen ripacs.

Színesen írni, persze, szabad. De tudni kell, mi az, amit tilos kiszínezni.