Az utóbbi években, különösen pedig az utóbbi néhány hónapban mintha meghasonlani készülne a világ önmagával. Hogy ezt a meghasonlást minek is hívjuk, a Nyugat alkonyának, a klasszikus értékrend válságának, a posztmodern információs társadalom kiútkeresésének, majdnem mindegy. Tulajdonképpen mindenki tudja, miről van szó. Azok a társadalmi és gazdasági modellek, amelyek 10-15 éve még jól működtek, mára elavultak. A társadalomtudósok a fejüket fogják, a tőzsdeguruk úgyszintén. Semmi sem úgy van, ahogy annak a klasszikus elméletek szerint lennie kellene.
Érdekes, de nem indokolhatatlan persze, hogy nekünk itt Magyarországon mindig alkalmunk van közvetlen közelről megfigyelni, milyen is az, amikor egy társadalmi átalakulás során komplikációk lépnek fel. Ezeknek a komplikációknak nyilván történelmi, társadalmi és politikai okai egyaránt vannak, de ettől most egy pillanatra tekintsünk el, ne az okokat, csak a jelenséget vizsgáljuk meg. Az egymásra mutogatás ugyanis időigényes, ám kevéssé szórakoztató elfoglaltság.
Amiről most szó lesz, természetesen nem az én elméletem, hanem egy Robert Wright nevű szerzőé, én csak elgondolkodtam Csepeli György posztján, és az erre született kommenteken. Erről jutott eszembe Wright.
Wright elég sok időt töltött azzal, hogy a társadalmi és kulturális folyamatokat az evolúció és a matematikai játékelmélet segítségével értelmezze. Arról beszél és ír, hogy nem csak az ember biológiai valója, hanem kultúrája és történelme is egy olyan evolúciós folyamat eredménye, ahol az együttérzés fokozatos előretörését figyelhetjük meg. Ennek a fejlődésnek az eredménye egy olyan világtársadalom (lesz), ahol az emberek egymással egyre növekvő mértékben együttműködve win-win szituációkban találkoznak, vagyis a régi zéró összegű játszmákat felváltják az új, úgynevezett nem zéró összegű játszmák. Az játékelméletet most nagyon leegyszerűsítve arról van szó, az egymás elleni küzdelmet, a győzelem eszményét felváltja a kooperáció eszménye.
Mindezt a rendkívül érdekes és elgondolkodtató teóriát most (pusztán csak a játék kedvéért) lefordítom a magyar közállapotokra. Először is képzeljük el azt a bizarr helyzetet, hogy ma Magyarországon olyan focimeccs zajlik, ahol három csapat van a pályán. Hívjuk az egyiket Hatalom SC-nek, a másikat Demokrácia FC-nek, a harmadikat meg egyelőre ne hívjuk semminek, mert ők tulajdonképpen nem is focicsapat. A legutóbbi rangadó 1989 óta tart, hol egyik, hol másik csapat áll nyerésre, bár közben több esetben is gazdát cseréltek a klubok, a játékosok pedig össze-vissza igazoltak.
Az elmúlt két évben a Hatalom SC jelentős előnyre tett szert, a Demokrácia FC pedig hiába cserélte le játékosai egy részét, hiába emleget bundát, a labdabirtoklás szempontjából kifejezetten gyatra statisztikai eredményeket produkál, hogy a gólokat már ne is említsem. Mert ugye, ezt a játékot gólokra játsszák.
Na most, ez a két csapat érdekes módon egyáltalán nincsen tudatában annak, hogy a pályán rajtuk kívül más is van. Szépen elpasszolgatják a labdát, eléggé durván belemennek egymásba, és adott esetben fel is dobják magukat a tizenhatoson belül egy-egy büntető reményében. Energikus játékuk ellenére öltönyük és nyakkendőjük makulátlan, fejükön a kalap meg sem rezzen. Igazi úriemberek ők, akik még valahonnan a romantikus huszadik század elejéről maradtak a pályán.
Mindeközben a harmadik csapat, legyenek mondjuk ők a Players World Wide, egykapura játszik ugyanezen a pályán. Ők persze tudják, hogy más is van ott, de úgy vannak vele, csak egy kicsit lazítanak meló után, szarnak a győzelemre, nekik a játék a lényeg, majd kikerülik a másik két bandát.
Ezzel persze eddig nem is volt gond, csak az utóbbi időben az ‘Agyasok’ egyre többet vannak láb alatt, és nem lehet tőlük normálisan játszani. A Players WW meg hiába áll egészen jószándékú fiúkból és lányokból, azért azt jó tudni, hogy ők külvárosi sulikba jártak, ötször gyorsabban futnak, mint a nagy öregek, és ha egyszer odarúgnak, ott sípcsont nem marad épen.
A legnagyobb különbség a HSC, a DFC és a Players között az, hogy míg az első kettő valaki ellen, az utóbbi valakivel együtt küzd, ráadásul vannak pár milliárdnyian, és mind ugyanazt akarják, nem zéró összegű, nem nyertes-vesztes felosztású játszmákban akarnak részt venni, pusztán csak a játék, a közös nyeremény miatt hajtanak. Ilyen bizarr elképzeléseik vannak a világról.
A modern világtársadalom egy globalizált, internetes kapcsolati hálón alapuló, az együttérzés egy magasabb fokára lépett új társadalom, amely a win-win szituációkat preferálja. Ennek a társadalomnak a tagjai úgy néznek egymásra, mint a modern üzletemberek: a másikat nem elítélve, a másikban a partnert keresve, mert ma már csak úgy remélhető haszon a tranzakcióból, ha az üzlet mindkét félnek előnyös. A régi vágású Úriemberek pedig, akik attól függetlenül, hogy éppen a Hatalom SC-hez vagy a Demokrácia FC-hez igazoltak, klubszellemben fociznak. A foci, kérem szépen, vérre megy. Csakhogy ez már nem ugyanaz a foci, mint eddig volt. Még az is lehet, hogy már nem is focinak hívják ezt a játékot. A szabálykönyvet, pont úgy, ahogy az üzleti életben is, az elmúlt években alaposan átírták, és az a szomorú helyzet, hogy aki ezzel nincs tisztában, az igen hamar a pályán kívül találhatja magát.
Robert Wrightot érdemes végighallgatni és végigolvasni. Ő azt mondja, a szembenállás társadalmának ideje lejárt. Az egyetlen működőképes jövőmodell az egymással összekapcsolódott világemberek világtársadalma, melyet az együttérzés irányít, és melyben az együttműködés dominál. Wright szerint ugyanis az emberiség fennmaradásának ez az egyetlen esélye; csak így tudja beteljesíteni annak az Istennek az akaratát, melyet ő maga alkotott saját magának valamiféle morális és biológiai programozottság eredményeképpen.
Hogy Wrightnak Istennel és az evolúcióval kapcsolatban igaza van-e, nem tudom. Mindenesetre érdekes és szimpatikus a társadalommal és az emberekkel kapcsolatos elgondolása. Ettől persze a magyar foci válsága még nem oldódik meg.
(A szerző legutóbbi könyve magyarul is hozzáférhető, Isten evolúciója címmel.)
A poszt címét Joanne Harris írónőtől kölcsönöztem. Csak remélni tudom, hogy ezt ő is win-win szituációnak tekinti.
Trackback link
http://vilagma.hu/e-vilag/urak-es-jatekosok/trackback/
29 komment
Kálmán says:
ápr 23, 2012
Vera bejegyzésének hasonlata teljesen téves!
Első tévedés:
“meghasonlani készülne a világ önmagával, Nyugat alkonya, a klasszikus értékrend válsága, a posztmodern információs társadalom kiútkeresése”
Valójában egy időben hosszú és nagyon mély, de teljesen szokványos (gazdasági) válságon megy át. Ún. deflációs depresszión. Azért írok gazdaságit, mert a gazdasági adatokból 300 évre visszamenőleg van erre adat. Természetesen a válság társadalmi (és az elmúlt 300 évben mindig nagyon hasonló) társadalmi tüneteket is mutat.
Második tévedés:
“Azok a társadalmi és gazdasági modellek, amelyek 10-15 éve még jól működtek, mára elavultak.”
Nem avultak el. Ha eltévedsz, nem a térkép a hibás. Ugyanaz történik, mint minden ilyen válságban.
Ha jól veszem le a hasonlatot a Hatalom SC a Fidesz, a Demokrácia FC a demokratikus ellenzéki politikai pártok (MSZP, LMP, DK), a Players World Wide pedig a civil mozgalmak (pl. Milla).
Harmadik (legsúlyosabb) tévedés:
“Szépen elpasszolgatják a labdát, eléggé durván belemennek egymásba, és adott esetben fel is dobják magukat a tizenhatoson belül egy-egy büntető reményében.”
Nem így van. A két csapat nem ugyanannyira sportszerűtlen.
Vera bejegyzése jelzi azt a mérhetetlen káoszt, ami az emberek fejében van, és amit a civil mozgalmak (“internetes kapcsolati hálón alapuló, az együttérzés egy magasabb fokára lépett új társadalom”) illúziója mutat.
Zavarosnak látják az elmúlt két évtizedet, ezzel becsatlakozva a Hatalom SC tematikájába, holott az 1990-2010 KÖZJOGI BERENDEZKEDÉS vonatkozásában klasszikus és vegytiszta liberális demokrácia volt. Aranykor! Golden Age! Gazdasági értelemben eufória, mértéktelen eladósodással. Happiness, enjoyment & fun!
A bejegyzés megerősít, hogy még középtávon sem lehetünk optimisták ameddig a Veráéhoz hasonló teljesen dezorientált gondolkodásmód többségben van. És abban van. Ezt a közvélemény kutatások kristálytisztán mutatják, 50% felett van a pártot nem választók aránya.
Robert Wright-nak teljesen igaza van, de ő is éppen Vera ellen szolgál indoklásul: a win-win globális világpolgár élet is a liberális demokrácia keretei között tud megvalósulni. Vera azon kifejezése, hogy “globalizált, internetes kapcsolati hálón alapuló, az együttérzés egy magasabb fokára lépett új társadalom” így, önmagában csak egy ködös hablaty.
vera says:
ápr 23, 2012
Kedves Kálmán!
Mindig nagyon örülök, amikor ilyen hosszasan és sok részletre kiterjedően kommentelsz, mert így alkalmam nyílik alaposabban elgondolkodni néhány dolgon.
Ha nem bánod, sorra veszem a tévedéseimet, nekem így könnyebb.
Ami az első tévedésemet illeti, hát a meghasonlás az valóban teátrális fordulat, belátom. Ami a Nyugati kultúra alkonyát illeti, azért viszont nem tudok elnézést kérni, azt már más emlegette előttem, és nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy valami új van születőben. Igaz, tette ezt kevésbé a gazdaság, semmint a szellemtörténet szemszögéből nézve a dolgokat. Hogy a mostani társadalom utat, működőképes modellt keres-e, azon vitatkozhatunk. Én hajlok arra, hogy igen. De erről érdemes lehet beszélgetni.
Ami a második tévedést illeti, mármint hogy nincsenek működőképes gazdasági és társadalmi modellek, abban én a saját tapasztalatomra hagyatkoztam. Szerinted vannak ilyenek, én ezt készséggel elfogadom, bár, és itt most nem vallási mozgalmakra vagy összeesküvés-elméletre gondolok, én úgy látom, az a gazdasági fejlődést megcélzó elgondolás, ami ma követendő célként fogalmazódik meg a világban, nem teljesíthető. Készséggel elismerem azt is, nem tudom kizárni, hogy egyszerűen csak ügyetlenek a gazdasági szakemberek, egyébként minden rendben van.
A csapatokkal kapcsolatban azonban azt hiszem, félreértettél. A csapatok nem párthoz kötődnek, és a tagok szabadon kicserélhetők egymással. A fontos inkább a pályán egyszerre jelenlévő klubszellemű (másokat, mások véleményét el nem fogadó), és a közös játék öröméért játszók között van. Messzemenően nem a civil mozgalmakra gondoltam a Players esetén. Éppen az a fontos, hogy nem mozgalmakról van szó.
Ami a legsúlyosabb tévedésemet illeti, ott nem pontosan értem, mi a baj. Szerintem, hogy ki mennyire tartja be a szabályokat, és ki játszik durvábban, arról szó sem esett, mert ez helyzetfüggő.
Szeretném mindenképpen leszögezni, hogy az internetes kapcsolati hálón alapuló együttműködéseknek kevés köze van a civil mozgalmakhoz. (Ha van is összefüggés, én fordítva gondolnám, vagyis hogy a civil mozgalmak eszközként tudják felhasználni az internetes kapcsolati hálót.) Hogy az együttműködésnek ez a formája miért is illúzió számodra, arról találgatni sem szeretnék. Nem tudom. Nyilván ezt másképpen látjuk.
Azt hiszem, azért értjük meg nehezen egymást, mert ha jól értem, Te a társadalom jövőbeli működését is a klasszikus demokrácia keretein belül tudod elképzelni, én pedig nem. Erre gondoltam, amikor azt írtam, lehet, hogy ezt a játékot már nem is focinak hívják.
Mindenesetre szeretném hangsúlyozni, nem gondolom, hogy igazam van. Sőt. Nem is tartom fontosnak, hogy igazam legyen. Csak gondolkodtam.
Kálmán, szerinted az én fejemben káosz uralkodik, és elveszítettem a térképet. Ha ettől a kijelentéstől úgy érzed, jobb lett az életed, akkor ez egy win-win szituáció, mert engem nem zavar, te pedig igazságot szolgáltattál önmagadnak. Én tisztellek annyira, hogy ennek tudok örülni. 😀
Ami a „globalizált, internetes kapcsolati hálón alapuló, az együttérzés egy magasabb fokára lépett társadalom” hablatyot illeti, annak nagy része Wright-tól származik. Azt a részét, ami tőlem, készséggel módosítom. Az internetes kapcsolati háló nem pontos, itt csak egyszerűsítettem. Wright arról beszél, a technológia fejlődése lehetővé tette, hogy minél több ember minél nagyobb távolságokban kerülhessen egymással win-win szituációba. Az internet csak egy releváns példa, de természetesen ilyen a kerék is, a könyvnyomtatás is. Wright ebben látja a civilizáció fejlődését, és nekem ez szimpatikus az elképzelésében. Egyetértek vele abban, hogy a modern kort az emberi sorsok összefonódása jellemzi.
Wright azt mondja a beszéde/előadása végén, talán érdemes lenne tágítani az un. erkölcsi képzelőerőnket. Azt kívánom, hogy ez mindannyiunknak sikerüljön. 😀
Kálmán says:
ápr 23, 2012
Én a csapat hasonlatot azért fordítottam le a mai politikára (Fidesz – MSZP, LMP, DK – Milla), mert Csepeli György bejegyzésére utalsz, aki a politikáról írt (“Az ostoba, a gonosz és a tébolyult. Három a politikus, mint a cím is utal rá” – kezdi Csepeli György a bejegyzését.)
Ha nem a politika mentén veszem a hasonlatot, akkor a harmadik tévedéstől kezdve másról beszélünk. Megjegyzem, éppen itt kezdtél velem vitatkozni. Ergo az első két tévedésedben egyetértünk.
Wright-tal maximálisan egyetértek. És visszatérve a politikához, értelmezni tudom az internet és a globalizáció új, közösségformáló erejét a politikában is:
Orbán azt hitte, ha megnyeri választásokat 2/3-dal, azt csinál, amit akar. De lám, az EU egy felső – globális – gátja a teljhatalmának, ahol én az interneten nézem, hogy mit beszél kint Brüsszelben, ahhoz képest, hogy mit mond itthon. Írhatok emailt bármelyik EU képviselőnek, olvashatom a világsajtót real time, stb.
A Wrigth által leír mechanizmusok legyőzik Orbánt :).
vera says:
ápr 23, 2012
Kálmán, én beszélgetni szeretnék, nem vitatkozni.
Az első két esetben véleménykülönbség van köztünk, ami nem baj. Sőt. A harmadik kérdéskörben azt hiszem, félreértettél.
Csepeli György bejegyzésére és az arra született kommentekre azért utaltam, mert ott előkerült a szeretet gondolata.
Egyébként meg nekem az volt a tanulság, hogy nem kell legyőzni és legyőzetni. Együtt kell működni. Ez is van olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint győzni vagy veszíteni. 😀 😀
Kálmán says:
ápr 23, 2012
Egyetértek a szeretet és együttműködés fontosságával!
A heves indulatok (az enyéim is) azonban minden válság velejárói. Képzeld magad elé a jelenetet a Titatic-ból, amikor eresztik le a mentőhajókat úgy, hogy ott terem Vera, aki a szeretetről és együttműködésről beszél…
Vagy itt van pl. Kósza a Bogár László-i gondolataival…
Titanic 2.0
vera says:
ápr 23, 2012
Titanic?? Vera a könnyűbúvár múltjával szerintem simán partra úszna. 😉
(Már majdnem megijedtem különben, hogy ki kell állnom a DiCaprioval az orrba.:) )
Különben meg én úgy vagyok ezzel, hogy mindenkinek a gondolatai érdekelnek. De vigasztaljon a tudat, hogy ha a helyzet súlyosra fordul, az én torkomat vágják el először. 😉
Kósza says:
ápr 23, 2012
Van még egy szereplő, a globáltőke. Mindenek felett.
Nincs csapata, de a valódi szabályokat ő hozza. Ilyen, vagy ha úgy tetszik, ilyen mértékben még nem volt háromszáz év alatt. Előbb-utóbb a teljesíthetetlen adósságok és felhasználhatatlan virtuális tőke tömege összeroppantja önmagát, és a hozzá kötődő kapitalista struktúrát, egyen-demokráciát.
Vélhetően nem ma vagy holnap (bár még az is lehet), de mint tudjuk semmi sem tart örökké, a kapitalizmus sem.
No persze csak szerintem. Önmagamra meg még sem illő hivatkozni.
Kálmán says:
ápr 23, 2012
Kommented “eltévedtem, tehát rossz a térkép” mentalitás.
Vallás vagy összeesküvés elmélet (“Van még egy szereplő, a globáltőke. Mindenek felett. Nincs csapata, de a valódi szabályokat ő hozza.”) mindig ott és akkor funkcionál, amikor valamit nem értünk.
Kommenteddel Vera mellé becsatlakoztál a homályban tapogatódzók mellé. Ezt korábbi, külön bejegyzésed is megerősíti.
(Elnézést, ha túl keményen fogalmazok. A komment egy nagyon feszes műfaj.)
Kósza says:
ápr 23, 2012
Nem haragszom, miért is tenném, hisz ahogy írod a komment egy nagyon feszes műfaj.
Lehengerlő az a magabíztosság, ahogy meg vagy győződve a magad igazáról.
Kérlek olvasd el az oldal mottóját.
Kálmán says:
ápr 23, 2012
Az oldal mottója:
“A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok.”
Ennek fényében különösen érdekes ez a kijelentésed:
“Van még egy szereplő, a globáltőke. Mindenek felett.
Nincs csapata, de a valódi szabályokat ő hozza.”
Persze, odaírtad, “szerintem”.
Ezzel szemben én számos citációval tudom saját érveimet alátámasztani. Ha igényled megteszem.
Kósza says:
ápr 23, 2012
Nem igénylem, de véleményem cáfolatát elmulasztottad.
Tudod, én nem gondolom, hogy nálam a bölcsek köve, így megengedem magamnak azt a luxust, hogy a homályban tapogatódzom. Te nyugodtan haladj előre határozott léptekkel sötétségedben.
Esetleges hivatkozásaid annyit érnek, mint igazságtartalmuk. Nem számuk a döntő.
Amit eddig írtál, nem bizonyítottál semmit, tehát az is csak egy vélemény.
Javaslom keress magadnak kisebb mellényt.
Kálmán says:
ápr 23, 2012
“hivatkozásaid annyit érnek, mint igazságtartalmuk.”
Ezzel egyetértek.
“Nem számuk a döntő.”
Ezzel is egyetértek. Azzal a kiegészítéssel, hogy nem mindegy ki mondta/írta le őket és azok hol hangzottak el/jelentek meg.
Válaszod egyéb részeit azzal minősítem, hogy nem reagálok rá (ill. így, ezzel a mondattal).
Kósza says:
ápr 23, 2012
Jó trükk, ha elfogy a gondolat.
Másokkal szembeni személyeskedés belefér az etikádba, ha ugyanazt kapod vissza, sértődötten távozol.
Ez is egy szint.
:)))
Ja, és véleményem cáfolatát még mindig elmulasztottad.
Kálmán says:
ápr 23, 2012
Véleményedet azzal cáfolom, hogy olyan, hogy “globális nagytőke” nincs. Sok tőkés van, nem egységes akarattal, inkább egymás ellen harcolva, amit piaci versenynek nevezünk.
Kálmán says:
ápr 23, 2012
Ez már iszapbirkózás, de ha leírnád, hogy pontosan melyik mondatomat véled személyeskedésnek, akkor folytathatjuk.
Én leírom, hogy melyik mondataidat tartom személyeskedésnek:
“Javaslom keress magadnak kisebb mellényt.”
“sértődötten távozol. Ez is egy szint.”
Kósza says:
ápr 23, 2012
Nos, ha nem emlékszel mit is írtál, valóban kár vesztegetnem rád a szót. Nincs is a jövőben szándékomban.
Ha visszaolvasol, megtalálhatod mit is írtál a mentalitásomról. Tehát, nem a leírtakat kifogásolod, hanem az általad vélt hozzáállásomat. Mi ez, ha nem személyeskedés?
Tisztelt blogtulajdonosok!
Javaslom a bejegyzés vitáját általatok is lezárni. Én megtettem.
Kálmán says:
ápr 23, 2012
Szögezzük le, hogy nem idéztél tőlem inkrimnált mondatot.
Ebből én azt feltételezem, hogy nem tudsz.
Ha tudsz, idézz!
A vita lezárásához nem a blogtulajdonost kell kérni. Itt nincs bíró. Egy szokásos netes iszapbirkózás úgy ér véget, mint a szélsőjobbos utcai randalírozás. Kifáradással.
Kálmán says:
ápr 23, 2012
Lose-lose, mint említettem a netes iszapbirkózás olyan, mint a szélsőjobbos utcai randalírozás: sérülések, rombolás, fájdalom, ahol győztest nem hirdetnek.
“Nem haragszom, miért is tenném” -kezdi Kósza.
Mintha a Békemenet hagymázas szövegét hallanám…
Majd keményen beszól.
Gondolja meg, miket ír.
vera says:
ápr 23, 2012
Ez most egy win-win vagy egy lose-lose szituáció? Csak kérdezem.
Kósza says:
ápr 23, 2012
Nem tudom.
Kálmán says:
ápr 23, 2012
Lose-lose, mint említettem a netes iszapbirkózás olyan, mint a szélsőjobbos utcai randalírozás: sérülések, rombolás, fájdalom, ahol győztest nem hirdetnek.
“Nem haragszom, miért is tenném” -kezdi Kósza.
Mintha a Békemenet hagymázas szövegét hallanám…
Majd keményen beszól.
Gondolja meg, miket ír.
vera says:
ápr 23, 2012
Ez esetben te is veszítettél. Milyen kár. De megdolgoztál érte.
Kálmán says:
ápr 23, 2012
Preventív akció volt. Kósza rendszeres vendég és bejegyzést is írt. Szeretném, ha megfelelő stílusban kommunikálna velem (is). Ezért nem hagytam annyiban, visszakérdeztem ill. a provokációjának nem ültem fel, nevén neveztem a köztünk lévő viszonyt (iszapbirkózás), valamint végig próbáltam a tárgynál maradni, ezért tettem még egy gesztust is: válaszoltam a kérdésére.
Ezt, ha játékelméleti logikával fogalmazom meg, hosszú távú befektetésnek tartom, ami nyereséggel kecsegtet.
Egyébként, ha lejjebb megy, akkor felesleges kör volt. Annyit tudok tenni, hogy elkerülöm, ezzel minimalizálom a rá fordított energiát, játékelméleti terminológiát használva, minimalizálom a veszteségemet.
Kálmán says:
ápr 23, 2012
Tovább gondolkodtam ezen: “Ez esetben te is veszítettél. Milyen kár. De megdolgoztál érte”.
Engem komolyan érdekelne, hogy Kósza mit ért “globális tőkén”. Nem tehetek róla, hogy éppen ő kezdett el személyeskedni (“kisebb mellény”). Ezzel kútba dőlt a normális dialógus, menthetetlenül lose-lose lett a szituáció, mert ez intellektuálisan egy gyenge válasz (=kötözködés).
De Te is elviccelted a Titanic hasonlatot! Ezzel redukáltad a potenciális nyereséget, mert ennél több volt a hasonlatomban. Én ezt kimenekülésnek érzem a helyzetből, mert nem alakult ki érdemi dialógus itt sem.
Lehet persze, hogy én nem fogalmaztam világosan. Dolgozom napközben, nem mindig van elég időm részletesen írni.
Mondanivalóm szabatosan az, hogy válságban / pánikban / azaz a Titanic-on menekülés közben beszélhetsz te a szeretetről, meg együttműködésről. Fel fognak lökni a menekülő emberek. Egymást taposva ugrálnak be a mentőcsónakba.
Most a társadalmunk ebben a fázisban van. Kell egy (vagy több) gazdasági (vagy másmilyen) sokk, hogy észrevegye, hogy teljesen rossz az irány (nincs elég mentőcsónak), ki kell találni valami mást.
És itt jön be ismét Kósza a “globális kapitalista tőke irányító szerepével”. Ha majd észreveszi ő is és mások is, hogy árnyakat kergetnek, hogy nem ez a baj, akkor lehet, hogy kiállhatsz Jézus módjára a szeretetről és együttműködésről beszélni és nem fognak eltaposni.
vera says:
ápr 24, 2012
Nos, Hogy Kósza mit ért globális tőkén, azt tőle kell megkérdezned.
Ami a beszélgetésünket illeti: szerintem nagyon nagy indulattal kezdtél bele a dologba. Nem gondolom indokolhatatlannak ezt az indulati töltést, de nem éreztem szerencsésnek, hogy rögtön felütésként dezorientált gondolkodásnak tituláltad a posztban leírtakat. Úgy tűnt, itt most egy olyan szituációba kerültem, ahol valaki megmondja nekem, hogyan kell gondolkodnom.
Nézd, ha egy beszélgetés során kiderül, hogy marhaságokat mondtam, akkor nincs bajom a helyzettel, felteszem kezem, és azt mondom, igazad van, jó, hogy szóltál. De ha még azelőtt kezd velem kiabálni valaki, hogy megkérdezné, pontosan mire is gondolok, az meglep, és nem is tartozik a kedvenc helyzeteim közé.
De azt hiszem, ha az ember egy kicsit beleképzeli magát a másik helyzetébe, és kérdéseket tesz fel mind magának, mind a beszélgetőtársának, többre jut.
Erre mondtam, hogy a Kószával való beszélgetésben te is megdolgoztál azért, hogy elmenjetek egymás mellett. Van ilyen is, nem kell mindenkinek egyetérteni a másikkal, csak ha nincs törekvés a Wright által emlegetett erkölcsi képzelőerő fejlesztésére, akkor a játék így ér véget, egy lose-lose helyzetben. Abban, amit most írtam nincs értékítélet. Maradjunk a matematika kényelmes, moralitástól mentes talaján ebben az esetben.
Ami a hasonlatodat illeti, valóban több van benne, és valóban elvicceltem, de örülök, hogy visszatértünk rá. Két oka volt a viccelődésemnek. Vagy három. Az első, és legfontosabb, hogy úgy éreztem, elmozdultunk abból a win-lose helyzetből, amibe az első kommented után majdnem belekerültünk, és ennek olyan módon tudtam örülni, hogy viccelődésbe fogtam. Nekem ez jólesett, mert ez a ‘komolytalanság’ közel áll a személyiségemhez.
A másik oka az volt, hogy siettem, én is dolgozom, közben egy beteg gyerekért is mennem kellett az iskolába.
De a harmadik, és talán legfontosabb oka az volt, hogy nem akartam feltétlenül belemenni abba, amiről most akkor mégiscsak mondok valamit.
Te Jézusról beszéltél, meg arról, hogy akkor a szeretet, és hogy ez egy krízishelyzetben (Titanic, válság stb.) mennyire használhatatlan. Ha emlékszel, Wright azt mondja, az ember erkölcsi evolúciójának eredménye, az egymás közötti együttműködésre való törekvés TALÁN megmenti a világunkat, talán életben tartja az emberi kultúrát. Talán. De ez egyáltalán nem biztos. A cél az volna, minél kiterjedtebb legyen az egymással együttműködő csoport. Optimális esetben a világ összes emberéről beszélünk, de ez gyaníthatóan illuzórikus elképzelés, ezt Wright is érzi.
Mi a helyzet, ha nem? Akkor az egy nagyon nagy baj, mert az együttműködési csoportból kizárt emberek elleni indulatnak nemigen van gátja. Minél nagyobb ez a csoport, annál kevésbé. Erre szerintem kiváló példa a terrorizmus.
Szóval visszatérve a Titanicos hasonlatodra, Vera nem áll ott prédikálva a világbékéről, hanem szól a haverjainak, akik szintén mérgesek, mert a hajótársaság átverte őket, csónakba szállnak, és otthagyják a jó urakat és hölgyeket. Jó esetben. Rosszabb esetben már az ütközés után elvágják a torkukat. Szóval eltaposásról nincs szó, pontosabban itt nem ők lesznek, akiket eltaposnak.
Most nagyon sarkítottan fogalmaztam, de remélem, érted mire gondolok.
Hogy a focis hasonlatomra visszatérjek, nagy a veszélye annak, hogy ha a két játszmázó klubcsapat nem tér észhez, jó esetben úgy rúgják ki őket a pályáról, hogy csak néznek. Rosszabbik esetben, és efelé tartunk azt hiszem, a pályán vér is fog folyni.
Szerintem Wrightnak igaza van, az egyetlen még meglévő esélyünk az együttműködés, de van másik forgatókönyv is.
Kálmán, engem egy ilyen blogos beszélgetésben kizárólag a win-win szituáció megteremtése érdekel. Nem törekszem a nyereség optimalizálására, és menekülök el az érdemi párbeszéd elől, legfeljebb ott és akkor nincs időm vagy kedvem kifejteni mindent. De azt megígérhetem, hogy ha kérdezel, a jövőben is mindig szívesen elmondom, amit gondolok.
Kálmán says:
ápr 24, 2012
Szerintem túl rövid távra érted a Wright-i evolúciót. Halad az, csak lassabban, egy 20-30 éves válság nem akasztja meg, csak virtuálisan. Mélyen hiszek benne, hogy igaza van, az emberi civilizáció egyre integráltabb, globálisabb, együttműködőbb és ezáltal élhetőbb és jobb lesz. A középkor eleje is sötét volt, de rabszolgák már nem voltak, mint a fényes Rómában…
Én bizonyos témákra zéró toleranciával lövök:
1. rasszizmus
2. zavaros 2 évtized
3. globális tőke világuralma
stb. és még ezer ilyen van.
Kb. úgy képzeld el, mint amikor valaki Hitler mellett elkezd érvelni. Én ilyenkor egyből ütök. Nem érdekel, hogy win-lose vagy fodítva, ütök!
Egy ilyen bal horogba szaladtál bele Te is. Félreérthető voltál, bocs. Korrekciód után viszont indulatom azonnal elillant.
Természetesen mindez csak virtuális! Amikor a való életben a kigyúrt kopasz baseball ütős megáll mellettem a telepjárójával az úton és rosszalóan rám néz, hogy “Öreg, szerinted ki volt szabálytalan?”, én is azt mondom: “Én bocs! Sőt! Az én kurva anyámat!” És akkor visszautalok a Titanicra: ha menekülni kell, akkor menekülni kell. Nem papolunk a szeretetről, meg a win-win játszmákról, hanem futunk
vera says:
ápr 25, 2012
Hogy rövid időre? Lehet… Meglátjuk.
Sajnálom, hogy félreérthető voltam. A zéró tolerancián belül, mire gondoltál? Hogy rasszista vagyok? Csak nem!
Én nem virtuálisan sokkal egyszerűbben fogalmazom meg a véleményem a kigyúrt, kopasz avagy rasszista tanítványaimnak például. Nyilván hajlamosabbnak kellene mutatkoznom a futásra, de egyelőre nem megy.
Nos, a balhorog, az balhorog. Ez már megvolt, mit tegyünk. Talán legközelebb másképp lesz.
vera says:
ápr 24, 2012
Bocsánat. Még valami eszembe jutott. Wrightnak van egy fontos gondolata a végén. Azt mondja, az ember mindig egyetlen kérdést tesz fel magának ahhoz, hogy eldöntse, tagja-e az együttműködési csoportnak:
Tisztelnek-e itt engem?
Az együttműködés csak akkor teremthető meg, ha erre a kérdésre igen a válasz.
Kálmán says:
ápr 24, 2012
Ez így van. Az ember lehet kemény, mint a vídia a tárgyat illetően, de a másik személyt tisztelni kell.
Feljebb ott a szöveg. Dokumentum. Mindenki eldöntheti, hogy ki mit mondott.