“Ha észreveszed, hogy megdöglött a lovad szállj le róla”
O. V.

Kezembe adják az És-t s benne egy jókora cikket a jobboldal természetrajzáról. Miért olyan a jobboldal amilyen? – kérdik a T. Szerzők. Tudjuk meg! Olvasgatom. Miért kellett ezt megírni? Olvasgatom. A köz ügyei iránt töretlenül érdeklődő ember lévén kötelességtudóan olvasgatom. Miért kellett ezt közreadni? Kötelességtudatom ellenére szundítok. Miért olvasom? Megannyi talány. Fáradok, unatkozom, nekifogok a magam verziójához.

1. A kapunál
A nyolcvanas évek vége. Fidesz ad portas, vagy, ahogy az úri középosztály mondja ante portas! És igen, ott vannak a rendkívül jól felkészült, jól felkészített, ambiciózus, erőtől duzzadó fiatalemberek és keresik az érvényesülés útját, a tettek mezejét. A szabadságról beszélnek, de nekem akkor úgy tűnik, hogy jó, jó, de mintha ezek a srácok a mohó státuszigény rabságából szólnának. Magyarázatul annyit, hogy akkoriban, ha valaki hozzám szólt és egy mondaton belül legalább háromszor nem biztosított arról, hogy a szabad vállalkozást fontosnak, sőt elengedhetetlenül fontosnak tartja, azt én leírtam. (A fiatalság gyakran igazságtalan.) Szabadság versengő teljesítmények, piac, vállalkozás, vállalkozói / polgári öntudat, bla, bla, bla nélkül; illúzió! Lapozzunk! A FIDESZ pedig egy kedves arcú közgázos lány személyében kijelentette; tisztán kell látni, a társadalomnak csak 1-2 százaléka lesz a viszonyokat meghatározó tulajdonos, a többi … Bocs! – vetettem közbe – de ez mindent megfúr! Én nem a dominancia szubmisszív tengelyen keresem helyem, én nem státuszokban, hanem szerepekben akarok gondolkodni! Szerepet mindenkinek! Vállalkozást! Különben nem lesz szabadság! Különben … De ez ma már a múlt. És különben sem az én illúzióim természetrajzáról kívánok értekezni. Vissza a Fideszhez, a természetrajzhoz!

Amikor a FIDESZ a szárnyait bontogatta én Méreit lapozgattam. No, nem a fiatal demokraták miatt, hanem mert az értékváltás és benne a vezető problémája érdekelt. Mi volt 1945-56 között? Mi van most? Mik a lehetőségek? Mit mond erről Mérei? Majd fájdalmasan, mit mondott erről Mérei? A válasz az 1948-as óvoda-kutatásait összegező megállapításai körül fogalmazódott meg, nevezetesen, hogy a vezető szerepre törő (gyerek) ugyan rákényszerítheti akaratát a többiekre, de csak bizonyos korlátok között. Ha a csoportnak van élő normarendszer, ha a gyerekek jól megértik egymást, ha képesek kooperációra, akkor az ő közös normájuktól eltérő vezetői törekvéseket hatékonyan blokkolják, és a vezető aspiránst meg, ha sokat ugrál elkergetik. Folyomány I. A forradalmak a káosz forradalmai. Beh kár! Folyomány II. Aki vezetni akar, annak Valakiket meg kell testesítenie. Jót, rosszat, gonoszat, mindegy; Valakiket. Ha nincsenek megtestesített Valakik, nincsenek vezetettek, ha nincsenek vezetettek nincs vezetői státusz. Folyomány III. Az, aki változtatni akar, annak először meg kell felelnie a normáknak, és utána, talán tehet valamit. Ha még emlékszik, hogy mit akart – tettem hozzá keserű tapasztalatokat idézve. Mérei mindenesetre azt üzente: Az, aki ki akarja elégíteni vezetői ambícióit, aki státuszt akar, annak meg kell felelni egy csoportnak. Ha több van, akkor valamelyiknek! Lehetőleg olyannak, amelyik meghatározó, vagy azzá tehető. Tehát az első lépés, tessék megnézni a szortimentet és tessék választani! 

2. A kapunál választanak
Az elmúlt száz év választéka: öt paradigma és a káosz.
2.1. Az úri Magyarország,
2.3. A liberális polgári Magyarország,
2.4. A totalitarizmusba hajló Magyarország
2.5.A nómenklatúra Magyarország,
2.6. A társadalom alatti Magyarország.

Nos! Ebből kellett és lehetett választani. A fiatalok választottak: liberális-polgári Magyarország. A választás bírt ugyan realitással, de bukóba ment. Volt népszerűség, de nem volt stabil érdekháttér és nem volt bizalom. Az okokat most hagyjuk mindenesetre a választókkal való kapcsolatban a „téged szeretlek, de vele fekszem le” fájdalmas tapasztalatát megunták és tovább álltak, oda mentek, ahol több keresnivalójuk lehetett. Ugorjunk! Jobbra! Úri Magyarország! A döglött ló! Mókás ezzel próbálkozni – morfondíroztam magamban – kedves öregurak révedező reminiszcenciáját, poros naftalinszagú emlékgyűjteményét modellnek nézni. Mókás! Az úri Magyarország az, ami végleg leszerepelt és elmúlt és vissza sose jön, hiszen diszfunkcionális, hasznavehetetlen, de ezt mindenki tudja, majd valaki szól neki is. De ők másként gondolták, és magához térítették a döglött lovat és rápattantak! És jöttek a mémek, a rendi világ szinte természetként adott magától értetődőségei; a központban a méltóság; alapmagatartás a hűség. Hűség az osztályhoz, a státuszhoz, a Rendhez, a történelemhez – pontosítok! – a történelem helyére tolakodó mítoszokhoz. Tisztelet a rangnak. Nem a teljesítménynek, hanem a rangnak! A teljesítmények versenye helyett döntsenek a ranggal bírók, az örökre kinevezettek. A bejegyzés apropóját adó dolgozatban eközben állandóan arról biztosítanak, hogy a jobboldal megújulást akart és akar és higgyem el, jön a megújulás csak egy kis idő még és lesz megújulás, olyan megújulás lesz, hogy na! A szónoktól  meg azt hallom a modern polgári világ; középpontban az egyén, a teljesítmény, a verseny, a szabadság, a választás momentuma és felelőssége kritika tárgya és elutasítva. A döglött ló rugdos! És mindjárt jön még egy! A régi szövetséges A megtűrt konkurens a modern totalitariánius szisztéma is előfurakszik! Mi van itt? A döglött lovak szellemjárása? A polgári, kapitalista Magyarország meg mára maga lett a dekadencia, az árulás, a nemzet helyett jön a mitikus nemzet, a faj, az identitások helyett a küldetéstudat, intézményesedik az irracionális, a valóságot kiszorítja képzelgés, és mindezek következtében a társadalom lefagy, oda az innováció, oda a változásképesség, oda a hatékonyság! Gyorsul a technikai lemaradás, a hiteleknél csak a hiteligények alacsonyabbak. Csupán a döglött ló nyerít! Ez a csoda a Kárpátok alatt! Meg az, hogy trafikokat utalnak ki maguknak. Trafikot! Húsz évre! Érted!? Piti trafikot, amit még a Horthy is odaadott a nyomorultaknak. Mellé meg ajándék érmelegítőt a fronton lévő bakagyereknek. Azt mondják, hogy ők húsz évre előre látják a magyar termékforgalmazás optimális rendjét! Világcsúcs! Megdönthetetlen világcsúcs! Gerő látnoki önbizalma ehhez képest kismiska. Az ember azt hitte, hogy ezen már a Kádár érában túl voltunk. Ott, ha volt egy trafik, annak az üzemeltetését meghirdették és négy évig az csinálta, aki a legtöbbet fizetett a lehetőségért. Itt meg kiutalják! A döglött ló vidáman nyerít! Röhög. Megújult! A jobboldal vágtat döglött lován. Hova? Meddig? Piacellenesen, versenyellenesen, büszkén, de felkészületlenül, képzetlenül hova lehet jutni? Honnan és hogyan jut a Kárpátok övezte úri Kánaán forrásokhoz? A túladóztatás nem végteleníthető! Vagy holnap a magyar flotta felvonul New York partjainál és adózásra kényszeríti az Egyesült Államokat? Esetleg a környező népektől elnyerjük ultin? Hogyan? Ez nem egy a liberalizmusba beleragadt kérdése, ez a józan ész kérdése. Hogyan lesz növekedés? Hogyan? Miből? Miből lesz megújulás? Aminek van alapja, ami mögött ott a tudás és a tőke. Mert ezek nélkül minden csak duma. Drága jó magyar elemző urak hogyan? Miből? Meddig nyerít a döglött ló?