Még a 80-as években történt, amikor Pécsett a Sétatéren találkozott Szépe György és a nagyhatalmú helyi párttitkár, aki lehordta Szépét valamilyen aktuálisan elkövetett politikai csíny miatt, megfenyegetve, hogy kidobatja az egyetemről. Szépe akkor a maga hányaveti, utánozhatatlan modorában azt válaszolta, hogy “maga már rég nem lesz párttitkár, amikor én még mindig Szépe György leszek.” S igaza lett. A hajdani párttitkárnak talán már a sírkövéről is lemosta nevét az eső, míg Szépe ma is a magyar nyelvészet fénylő, s hála Istennek élő csillaga. Rendszereknek mindig vannak vezetői, akiknek minden jó kijut, amit a hatalom és a gazdagság adhat, azonban ez a réteg nem feltétlenül azonos azzal, akiket elitnek gondolunk. A nomenklatúra tagjai kegy révén jutnak hatalmi pozícióba, melyet életük végéig élveznek, ha csak nem vesznek össze a vezetővel vagy nem pusztul el a rendszer vezetőstül. A nómenklatúra pótlása egyszerű, hiszen a tagsághoz semmi sem kell, aminek köze van a tényleges teljesítményhez. Éppen elég a politikai hűség, melynek bére az alkutyaság, ahogyan annak idején Hankiss mondta. Ami most történik, az nem elitváltás, csak nomenklatúra váltás, azzal a perverzióval megspékelve, hogy az új nomenklatúra tele van a régiből átmenekült kaméleon-nal, akiknek mindegy, hogy ki az uruk, a lényeg az, hogy szolgálhassák. Remek példa erre a hamis doktori tollakkal ékeskedő köztársasági elnök, de ő csak az egyik, aki pechjére túlságosan szem előtt van. A többiek meghúzódnak az újonnan szerveződő hatóságok lyukaiban. Nyilván sok új ember is van közöttük, de elitnek ők abban az értelemben nem nevezhetők, hogy bárki is felnézne rájuk, követendőnek tartaná példájukat, erkölcsi vagy egyéb tekintetben tekintélyük lenne. Az erkölcsi értelemben vett elit hiánya nem új jelenség. A rendszerváltozás legnagyobb kudarca, hogy nem jött létre egy vezető réteg, mely képes lett volna ne úgy viselkedni a Parlamentben, a kormányban és az önkormányzatokban mintha közönséges részvénytársaságban lett volna, s képes lett volna nem azt nézni, hogy mennyi hasznot hajt majd neki a business, melybe a választók akarata repítette. Az elsilányosodás szemmel látható, ha összehasonlítjuk a rendszerváltást követően összeült egykori Parlamentet a mai Parlamenttel, ha Antall Józsefet és Göncz Árpádot összehasonlítjuk mai utódaikkal. Tocqueville az uralkodó osztály természetes önzéséről, korlátlan hatalmáról beszél és tagjainak jellemhibájára vezeti vissza a rendszer bukását, melyet ezek az emberek vezetnek. Tocqueville Lajos Fülöp koráról beszél, de szavai most is érvényesek. A romlottság, elsilányosodás ma sem kisebb, s a betegség éppen úgy halálos lesz, mint volt Lajos Fülöp korában. Lajos Fülöp rendszere elpusztult, de a folytatás sem lett különb. A részvénytársaságot Louis Bonaparte vette át.  

***

A tolvajok részvénytársaságának tagja Leprás Mátyás – Garas Dezső – a Főnökről