„Higgy azokban, akik az igazságot keresik,
és kételkedj abban, aki megtalálta.”
A. G.

Alig pár hete, hogy meggyőztek arról, hogy a politika az értékektől, normáktól ment terület, túl van jón s a rosszon, esetleg előtte, de semmi esetre se több, mint a puszta érvényesülni óhajtó akaratok világa. Azt mutatja, amit mutatni képes, amit mutatnia kell, ami érdekei szerint mutatandó. Cél; hogy valakinek hihessem. Hogy valakinek nézzem, hogy elfogadjam. Engem tükröz, hogy meg legyek vele elégedve. Ő nincs, csak a tükörképem. A politika csak a saját szabályai – az akaratot szolgáló rideg ráció – felől érthető. Az értékek, a normák cselekvésének puszta tárgyai, nem lesz bensője, ami vezérli. Ezért rendre disszonanciát generál. Minél szabadabb, annál többet. Annál szabadabb, minél szerényebb a társadalom kohéziós ereje. Nálunk ez legendásan szerény. Nálunk szabad a politika. Aki mást vár az csalódni fog – magyarázták. És tessék! Most megnéztem az István, a király-t és mit látok? Na, mit? Az elmondottak színpadi az illusztrációját. A hatalom tükrözött ezt-azt, mutatott ezt-azt, miközben csak a hatalmat akarta, és amikor nem figyeltek eleink, hopp, máris rácsok mögött találták magukat. Ugyanez jelenidőben. A hatalom tükröz ezt-azt, mutat ezt-azt, miközben a hatalmat akarja és ha nem figyelek, hopp, máris a rácsok mögött találom magam. A hatalom nem viccel! Koppány alig különbözik Istvántól – mondják. Ez a politika. Vigyázni kell vele. Éljen aug. 20! Disszonancia a javából! A hozzáadott disszonancia, mert, hogy az István a király Alföldi előtt is egy disszonancia cunami volt.

Listázzuk: haza és kereszténység és pogányság és István és Koppány és szocializmus és rock és szabadság és szolgaság és Szent Korona és Kádár, … és Szörényi és Bródy és Alföldi és ez az egész, és így tovább. A színpadon Nagy Feró, mint egy nyolcvanas évekből itt felejtett megszeppent kisnyugdíjas / hivatalnok és / vagy árubeszerző. Koppány elénekli, hogy „Szállj fel szabad madár!” Ki? … A végén pedig zúg a „Felkelt a napunk, István a mi urunk … Szép Magyarország, édes hazánk!” a rácsokká vált rozsdás korona pedig a népre záródik.

„Nem egy ezeréves történetet akartunk megmutatni, hanem egy ezeréves történetet előadni, hogy a magyarság magára ismerjen … Kortárs előadást akartunk” – így Szörényi Levente És az előadásra rákerül a ma. És hümmögünk. Ajjaj! Ki gondolta akkor, hogy így alakulnak a dolgok? Hogy nem csak elkésett, de egyenesen el is marad a békevágy. Hogy a szabadságvágyból lesz a börtönünk. Hogy ennyi baj lesz ezekkel a vágyakkal! Ajjaj! S jönnek az új bigottak; ez a madár nem az a madár, ez a madár az én madaram, a te madarad nem is madár, az a szabadság nem ez a szabadság, a szabadság … Ajjaj! Ki sejtette, hogy a disszonanciákat nem feloldjuk, hanem mindig újabb és újabb elemekkel gazdagítjuk. Amit aztán Alföldi nem kevés élvezettel elénk lök. Na, ezzel csinálj valamit jó ember! És röhög! Mert ezt élvezi, szeret zavarba hozni és otthagyni, magamra hagyni, találjam fel magam. Ezért műveli ezt az egészet. És mindebből látható nem egy politikus alkat. Ha az lenne, csinálná ugyan a balhét, de utána össze-vissza mesélne, terelné, oldaná a nyájas néző feszültségeit, az Istvánból egy szép, zenés kifestőkönyvet kreálna, házalna a vágykivetítésre alkalmas sztorijaival, nevelne, így kell vélekedni a múltról, úgy kell bízni a jövőben. Pártfogolna. Veletek vagyok! Igazságot nektek! Tiszteletet! Justice for Hungary 2.0 És semmi kérdés! Semmi töprengés! De itt nem erről van szó, nem ezt teszi, nem igazságot oszt, nem álmokkal kufárkodik, hanem kellemetlenkedik. Mutatja az összeférhetetlenségeket. Biztat; keresd az igazságot! Talán ez? Esetleg az? Keresd! És élj együtt a gondolattal, hogy nem találod. Ez az esélyed. Hogy tűröd a hiábavalóságot. Hogy katarzisra vergődsz. Alföldi művész, a terapeuta fajtából. Ez ellen lehet, hogy tiltakozna, de hiába tenné, most ezt művelte. Mítoszt teremtett. Kultúrát teremtett, domesztikált, a tisztulás felé terelt, mint ahogy minden élni akaró csoport megteszi, amióta a világ, világ. Kellenek a mesék, de a mítoszok is, kell valami amit megnyugtatóan hihetünk, de meg kell tanulni együtt élni a tökéletlenségünkkel, az esendőségünkkel, Másikkal. Meg kell tanulnunk megtisztulni! Ezért emlékeztet, a szép idők mellett a korokon átívelő rontott verziókra, a rosszul megfogalmazott, össze nem egyeztethető parancsok okozta bénultságra, az egymással, az élettel szembeni túlzó követelések okozta szenvedésekre, bűnökre, az ostoba valóságértelmezések okozta tragédiákra, az önáltatás csapdáira. Hölgyeim, uraim! Ezt műveltük! Ez benne volt az 1013 éves történetben és az elmúlt 1013 évben. Biztos volt más is, de ez benne volt. Nézzék ezt a torzót, ismerjenek magukra és hallják meg a múlt egyetlen értelmes üzenetét – változtasd meg élted! Ezt kéri Szörényi Levente! A holnap nevében. Ő szeret patetikus lenni.

P.S.

Átlapoztam egy-két kritikát. Ha Alföldi mazochista jó napjai lesznek. Mérei Ferenc viszont azt üzenteti a bírálóknak, hogy „Az embernek nem kell mindig jól járnia! Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie! Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz. Az élet hosszú, bele kell, hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is. És ennek során új aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, olyanok, amelyeket csak alulnézetből lehet látni.” Nézzük így az István, a király-t.