A generációk körforgásának paradoxona, hogy a fiatalok, akik egykor idősek lesznek, nem fogják fel, mit jelent idősnek lenni, s ami még különösebb, az idősek sem értik a fiatalokat, akik egyszer maguk is voltak. Az empátia, melyet általában sem egyszerű elsajátítani, egyáltalán nem működik a nemzedékek egymásközi kapcsolataiban. Azok a társadalmak vannak bajban, melyekben nincs helyük a fiataloknak, akik beleszületvén az idősek közé választás elé kerülnek: megszoknak vagy megszöknek. Magyarországon mindkettőre volt példa. Korábban a megszokás ment, sőt arra is volt példa, hogy egy generáció eleve öregebbnek született, mint a többség, s mint a hajdani lenini Komszomol, konzervativizmusban túlteljesített. Ma inkább a szökés a jellemező, aki teheti, menekül amerre lát, csak itt ne kelljen lennie, a sok idős között, akiknek nem a teste, hanem a lelke riasztó igazán. Semmit sem tűr el az idős lélek, ami új, ami izgató, ami különleges, amiért az élet élni akarhat. Helyette van az üresség, a kisbetűs semmi, szemben a nagybetűssel, mely a halhatatlanságba vezet. Pedig aki ma fiatal, s tehetséges, érti az ITK-t, tud angolul az nagyok sokra viszi, de sajnos nem itthon, a leendő 4-es metró vonala mentén élők között.