A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok.

ÖRÖK VISSZATÉRÉS
A lehetetlen öröme

A lehetetlen öröme

Május 25-én mutatja be Bíró Judit – Csepeli György a Kis emberhatározó c. könyvét.
kozmikus állandók

kozmikus állandók

Van, ami változik, de van, ami állandó. Kéner Gábor jegyzete ezt az állandót mutatja be. Azt, hogy milyen volt a világ akkor, és, hogy milyen a világ ma. (Elhangzott a Magyar Rádió Szombathelyi Körzeti Stúdiójában, 2001-ben.)      
Fiatalok

Fiatalok

A generációk körforgásának paradoxona, hogy a fiatalok, akik egykor idősek lesznek, nem fogják fel, mit jelent idősnek lenni, s ami még különösebb, az idősek sem értik a fiatalokat, akik egyszer maguk is voltak. Az empátia, melyet általában sem egyszerű elsajátítani, egyáltalán nem működik a nemzedékek egymásközi kapcsolataiban. Azok a társadalmak vannak bajban, melyekben nincs helyük...
Növekvő antiszemitizmus

Növekvő antiszemitizmus

Ha én lennék Magyarország miniszterelnöke, mire ezeket a sorokat írnám, már túl lennék a nemzetközi sajtóértekezleten, ahol a mai napon, azaz 2012. március 21-én megjelent a Népszabadságban egy cikk, miszerint az ország, melynek neve Magyar, antiszemtizmusban Európa piacvezetője.
Nem vagyok azonos

Nem vagyok azonos

Soha nem éreztem kisebbségi helyzetemet és „határon túli” státusomat hátránynak. Mindig inkább úgy tekintettem rájuk, mint egy sokismeretlenes egyetlenben az „adva van” kategória értékeire – nélkülük közelébe sem juthatnék a megoldásnak. Másnak más a készlete – az enyém ilyen, az enyém ez, ebből kell kiindulnom. Ha jól helyettesítem be a készen kapott értékeket a megfelelő...
A víz azúr vagy nem

A víz azúr vagy nem

Változás a maradandóságban. Mindig más-más törésben szemléled ugyanazt. A kép „tartalmát a szíved adja s a formát a szellemed.” Nincs kezdet, s nincs vég csak te s a vissza nem térő konstellációk örökkévaló egysége. A felvétel a végtelen pillanatok egyike, ami elmúlt, ami vissza nem tér, mégis örök.
Dzsakó bácsi D betűje

Dzsakó bácsi D betűje

Akár még láthatott volna is. Amikor 1958-ban meghalt Rómában, én már több mint egy éves voltam. Dzsakó bácsi cirka másfél évvel élte túl nagyapámat, aki viszont nem érte meg első fiúunokája születését. Annak pedig éppen negyven éve, hogy vezeték- és keresztnevem közé odabiggyesztettem a D betűt. Akkor még csak magamnak, de később, 1973-ban első versem...
Fékek és ellensúlyok - A corpus callosum, meg a többiek.

Fékek és ellensúlyok – A corpus callosum, meg a többiek.

Az agy időlegesen elviseli, sőt meg is kívánja egyik vagy másik félteke előtérbe kerülését bizonyos feladatok elvégzésénél. De nem véletlenül került a két félteke közé a corpus callosum, ami az egyensúly megteremtése szempontjából a legfontosabb szerv. Reméljük, a jövő neurológusai nem arról számolnak majd be, hogy a 21. század elején ez a létfontosságú szerv teljességgel...
Egy lépés előre kettő hátra

Egy lépés előre kettő hátra

majd még egy, aztán még egy, végül a téves taktika meghiúsítja a stratégiai célokat. A történelmünk számos példát kínál erre. Most készítjük a legújabbat. Nézzük a GKI kutatásait, a kormányzati célt, az első, a második, a ... lépést és azok következményeit.
Hol van a tavalyi hó?

Hol van a tavalyi hó?

De mikori ez a hó? A tavalyi? Vagy csak a tegnapi? Vagy ez a jövő évi tervezet? Mikori? :)
A legendás Jeopardy

A legendás Jeopardy

A magyar irodalom számára a Nyugat nemzedéke fedezte fel. Babits esszét írt költészetéről, Kosztolányi verseket, Karinthy pedig aforizmákat fordított tőle. Szívesen beszéltek róla, idéztek tőle, hivatkoztak rá. Révükön a bengáli nyelven alkotó költő egy időre a pesti szalonok kedvencévé vált. Életéről csak annyit tudtak, hogy egy Madagaszkárhoz közeli szigeten, egzotikus növények és szent állatok társaságában...
Tízévente avantgárd

Tízévente avantgárd

Az a megfigyelésem, hogy Kárpátalja magyar irodalmában tízévente felüti fejét az avantgárd. Mondhatnám úgy is, hogy cirka évtizedenként felmerül kis literatúránk állóvízéből (a posvány szótól egyelőre tartózkodnék) egynéhány elszánt, de játékos kis delfin, és veszettül elkezdik szétfröcskölni a vizet. Minek következtében a lassúbb járatú őshalak ijedten kapkodnak levegőért. Ám általában mégsem ők húzzák a rövidebbet,...