‘Egy regény megírása elsősorban nem ihletet, hanem koncentrációt és rendszeres, fegyelmezett munkát igényel’ , mondja Salman Rushdie egy interjúban, és nagyon is igazat kell adnom neki.

Már régóta gondolkodom azon, mitől lesz egy regény jó, egy másik pedig nem. Nem vagyok irodalmár, úgyhogy magamat szeretném megérteni, vagyis leginkább azt, milyen írói eszközök váltják ki belőlem, átlagolvasóból, az elégedettséget, mitől tudok egy-egy regényt magaménak érezni, és mi az, ami miatt bizonyos regényeket jó szívvel ajánlok a barátaimnak.

Manapság, ha olvasás közben megtetszik egy regény, az írót is meg szoktam magamnak nézni. A legjobb mindig élőben, de ha nincs rá lehetőség, (áldassék a modern világ,) az interneten. Hosszas gondolkodás, és sokéves olvasás után arra jutottam, számomra az a legfontosabb, hogy hinni tudjak a regényírónak. Hogy valahogyan, emberi szempontból, igazság legyen abban, amit ír. Nem úgy igaz, hogy igaz, megtörtént, így volt, hanem hogy az emberi lélek, társadalom, történetiség szempontjából a regényben leírtak jól beilleszthetőek legyenek valamiféle emberi  teljességbe. Amit olvasok, és amiről pontosan tudom, hogy nem igaz,  legyen illeszkedő darab egy lehetséges világ kirakósában. Milyen jó, hogy Salman Rushdie pont ezt mondja ebben a rövidke interjúban. 

 

De nem csak Rushdie beszél az olvasó számára is hihető, vagy inkább hiteles világról, hanem személyes nagy kedvencem, Junot Diaz is. Diaz Dominikán született, de New Jerseyben él.  Ez a fiatal és tehetséges Pulitzer-díjas szerző arról mesél, mennyire fontos, hogy a fikció teremtette világ alapjaiban kapcsolódjon a valósághoz. Nem igaz történetről beszélünk, de olyasmiről, ami lehetne igaz is. Ez már megint hitelesség kérdése, és bizony,  bármennyire is rossz hír ez a hobbiíróknak, szívós munka eredménye.  Ezt nem adják ingyen. Ezért egy regényírónak keményen meg kell dolgoznia.

Szerencsére Diaz kitartó ember, és kiváló munkát végzett a The Brief Wondrous Life of Oscar Wao című regényben, amely egy kövér, képregényfüggő fiú különös világába viszi az olvasót. Egy olyan világba, amit hitelessége miatt, és  minden kulturális meghatározottsága ellenére megért az olvasó, éljen bár Dominikán,  az Egyesült Államokban vagy Magyarországon. 

Diaz még sok másról is beszél ebben az interjúban. Például arról, egy regényíró akkor van jó helyen írás közben, ha az ismeretlenben jár, ha ismeretlen helyeket fedez fel a lehetséges világok térképein. Akkor van jó helyen, ha bizonytalan. Ez biztosan így van, nem vagyok regényíró, de az azért én laikusként azt hiszem, az mégis fontos, hogy bármennyire is ismeretlen vizeken hajózik, mindig tudja, merre van a szárazföld. 

Az emberiség történelme részben arról szól, hogy elcsesszük a dolgokat, de arról is, hogy a kreativitás segít túlélni. Hogy térképet ad a kezünkbe. Ezt mondja Junot Diaz, én pedig csak annyit tennék hozzá, hogy azért annak a térképnek bizony pontosnak kell lennie. Ha nem földrajzi értelemben, akkor történelmi értelemben, ha nem történelmi értelemben, akkor a psziché szempontjából … és folytathatnám még sokáig.

 

Mi az interjúk tanulsága? Számomra az, hogy írónak lenni nagyon kemény munka, és aki ezt másképpen gondolja, aki hetente szeretne, vagy ne adj isten tud is, új regényt írni, az legfeljebb papírteleíró szakmunkás, nem író.