A hír, amely arról szól, hogy az új részecske gyorsítóban fénysebességnél gyorsabban haladó részecskék jelenlétét mérték – nem ért váratlanul.
A fizikusnak készülő Moldván Laci, a siklósi gimnázium negyedik osztályos tanulója, már úgy negyven évvel ezelőtt magabiztosan közölte Tollas tanár úrral, a matematika és a fizika letéteményesével, hogy a fény sebességének meghaladhatatlanságával kapcsolatosan Einsteinnek nincs igaza!
Amennyire tudom, Moldván Laciból mégsem lett híres fizikus, valahol kibicsaklott a természettudományos pályája – és őszintén szólva ezen sem lepődöm meg.
Nem mintha lebecsülném az egykori iskolatárs értelmi képességeit, kísérletező kedvét, a tekintélyekkel-tabukkal bátran szembenéző személyiségét…

Amennyire a társadalomtudományokat művelő ismerőseimtől tudom, a társadalmi érvényesülés útja igen egyszerűen megrajzolható Magyarországon. A nagyvárosban élő középosztálybeli szülők a magán- vagy legalábbis a jó nevű óvoda után egy gyakorló általános iskolát majd egy hírneves középiskolát választanak, s a gyerek majd innen kerül be a fővárosi egyetemre, amely majd az érvényesülés útjára vezeti.
Mint látjuk, ebből a képletből fájdalmasan hiányzik az Einstein elképzeléseihez való viszonyulás, gondolatokról, rátermettségről szava sincs eme érvényesülési út leíróinak, némi szélsőségre ragadtatva magam: úgy fest, ezen az úton még a közép-hülye is révbe ér!

Az ilyen út eléggé behatárolja a Moldván Lacik pályarajzát: eleve már a nagyközségi, ámde kisgimnáziumi rang, holott a kedves szülőknek a siker érdekében ugyebár nagyvárosban kellett volna élniök. És valljuk be, negyven évvel ezelőtt remény sem volt arra, hogy a Siklósi Táncsics Mihály Gimnáziumban mi, a lelkes tanulók, Moldván Laci hívei, megépítsük Laci kedvéért a világ első miniatűr részecske gyorsítóját, a nagyközség – ma már város – örök dicsőségére. De ami ennél is fájdalmasabb – ilyesmire ma sem számíthatnak a jó siklósiak.

Néhányan, humán beállítottságúak, jobban jártunk: Horatius fordításához elég volt egy Horatius kötet, egy latin szótár, a tanárnő, vagyis Manci néni útmutatása (“akinek nincs esze, annak legyen ceruzája!”) s némi tehetség a verslábak mozgatásához. Szóval papír és ceruza – nem ám részecske gyorsító. Bár néhányan a horatiusi aurea mediocritas-t, az arany középút filozófiáját tagadtuk erősen.

Persze, ma már más a helyzet. Hoffmann Rózsa óta minden határ nyitva áll.

 

Témába vágó blogbejegyzések:

Kelet-európai álmok

Önmagam főnöke voltam