A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok.

A szerző postjai
Ördögkatlan - fotók

Ördögkatlan – fotók

A 7. Ördögkatlan Fesztivál feketén és fehéren.
Kinek az Istene? - Jegyzetek Mundruczó Kornél Fehér isten című filmjéhez.

Kinek az Istene? – Jegyzetek Mundruczó Kornél Fehér isten című filmjéhez.

Mundruczó ebben a filmjében kifordítja egy kicsit a történetet, az intoleranciát fajok közti konfliktusként felvázolva tart tükröt a rasszista, mindenféle fóbiával küzdő 21. századi ember elé.
Emberkísérletek

Emberkísérletek

Nem mondom, hogy mindig könnyen, de tulajdonképpen sikerült megvalósítani valamit, amit mi hellyel-közzel jó iskolának gondoltunk. (Az utóbbi néhány évben a sok nehézség és költségvetési korlátozás, az önállóság részleges megvonása miatt igazából már csak közzel, de ezt most hagyjuk.) Most úgy érzem, ennek a történetnek a végére értünk.
Egy-Két-Há

Egy-Két-Há

Nemzeti Életpályamodellt mindenkinek.
A spirituális ellenállás szükségességéről

A spirituális ellenállás szükségességéről

A jogos, de nem felmentő apátia mellett mégis mi magyarázza azt a csendet, azt a bénult nyugalmat, amivel a magyarországi politikai változásokat, az állampolgári jogok csorbítását, a hatalom koncentrációját szemléli a köz?
Kommentár egy ebédlőasztal mellől

Kommentár egy ebédlőasztal mellől

Amikor arra kért egy kedves horvát történész barátom, hogy a lapjukban a magyarországi nacionalizmussal kapcsolatban osszam meg a gondolataimat, pont olyan szívesen tettem eleget ennek a kérésnek, mint amilyen szívesen beszélgetek a világ dolgairól a barátaimmal egy-egy ebédlőasztal mellett.
Levelezéseink

Levelezéseink

Egy picit elfelejtették, hogy a tanárok terheinek növekedése, hogy a romló munkakörülmények, és az újabb és újabb központosító intézkedések egyáltalán nem az innováció kulcsai.
Hírérték

Hírérték

Most annak van hírértéke, amit a minálunk okosabb emberek kívánatosnak tartanak. Mert ilyen jók hozzánk.
A gondolkodás lehetősége

A gondolkodás lehetősége

Meggyőződésem, hogy ma az iskolának ez volna az egyik legfontosabb feladata - gondolkodni tanítani.
Helyhiány miatt

Helyhiány miatt

Van egy másik is, egy láthatatlan, egy kényelmetlen ország is, aminek messzeringó gyermekkorunkhoz nemigen van köze. Egy olyan ország, ahol azok az emberek laknak, akik valamiért nem férnek bele a hétköznapi lelkiismeret komfortzónájába, sőt mostantól már az ország törvények által kényelmetlenül szűkre szabott imidzsébe sem. Helyhiány miatt ...
Krakkó 2013

Krakkó 2013

Még a Tátrán is túl.
Atlasz-szindróma

Atlasz-szindróma

Magyarország a tízmillió Atlasz országa lett. Itt ma mindenki egyénileg viszi vállán az ország és önnön boldogulásának elviselhetetlen súlyát.