Tisztogatás – Shure Stúdió
Sofi Oksanen nevét érdemes megjegyezni. A finn írónő 1977-ben született, édesapja finn, édesanyja észt származású. A Tisztogatás c. mű az írónő 2008-ban megjelent harmadik regénye. A könyvet 38 nyelvre fordították le.
Végzetes tévedés
Az sem kétséges, hogy a rendszerváltás két évtizede a társadalmi igazságosság szempontjából nézve kudarctörténet, s a létrejött intézmények valamint a korábbról megmaradtak javarészt alapvető működési zavarokkal küszködtek. A lavórból ki kellett önteni a vizet, 2010 óta ki is öntötték. A vízzel azonban a gyerek is odalett, s most itt állunk egy minden korábbinál értelmetlenebb, aljasabb...
Második Mohács
Orbán Viktor március tizenötödikén újra nekiment az “idegeneknek”, újra fejbe verte az európai integrációt a nemzeti zászlóval. Kard ki kard!
Üres tányérból a semmi
Üres tányérból a semmi: Bibliothéque Pascal avagy Kelet-Európa. A balta az elbaltázott életünk miatt.
A dackorszak
Mire a családban felnövekvő gyermek eléri élete 3-ik évét, képessé válik arra, hogy egyes szám első személyben fogalmazott mondatokat mondjon ki. E képesség a gyermek lelkében végbement forradalom jele.
Mitől mísz a Fräulein?
Schmidt Mária iskolásokkal folytatott beszélgetésből idéz: "Örülsz, hogy ebben az országban élsz"? - "Rendben van"- mondja a diák. "Ha háború törne ki Franciaország és Németország között, hányan harcolnátok, hogy megvédjétek Németországot?" – Egyikük sem. Schmidt Mária kétségbe van esve. Hol a hazaszeretet, hol a becsület? Folytatom a tegnapit.
Sorsrontó siker
„Németország súlyos identitásválsággal küzd. (…) a németek még nem munkálták ki saját narratívájukat a huszadik századról. Nem képesek kiszabadulni a tettes-áldozat, ártatlan-bűnös, vesztes-győztes ellentétpárok hamis és megtévesztő világából. Gazdaságát (...) talpra állította, polgárainak lelkét azonban még mindig nem tudta újraépíteni.” – Schmidt Mária. Hanyatt estem, majd írni kezdtem. I. rész
Kifakult szelek
Nemrég levetítettem tanítványaimnak Jancsó Miklós Fényes szelek c. filmjét, melyet születése óta először láttam újra. A film megragadott frissességével és orvosilag pontos látleletével. Tökéletesen mutatja be a rendszerváltások természetrajzát, a legyőzötteket és a győzőket, s nem habozik megmutatni, hogy hol áll az erkölcsi igazság.
Nómenklatúra és elit
Tocqueville az uralkodó osztály természetes önzéséről, korlátlan hatalmáról beszél és tagjainak jellemhibájára vezeti vissza a rendszer bukását, melyet ezek az emberek vezetnek. Tocqueville Lajos Fülöp koráról beszél, de szavai most is érvényesek.
Nero ritkán sercint
Nero fürdőt építtetett, ahol a senatoroknak és a lovagoknak ingyen olajat biztosított. A politikai osztály és a felső középosztály?
A rejtőzködő tanterv
Mária megkérdezte tőlem, tudom-e, miként születik néhány verssorból kémiai feladvány?
Legutóbbi kommentek