A rejtőzködő tanterv
Mária megkérdezte tőlem, tudom-e, miként születik néhány verssorból kémiai feladvány?
Játszani is engedd – a szófelhő vers
A szófelhő vers az internet korának szülötte. Annyi mindenesetre ismert - vélhetően valamennyiünk előtt -, hogy egy szöveg (blog, tanulmány, regény, jelentés - egyszóval bármi) szófelhője szoftveresen előállítható.
Álomhatár
Vízkeresztkor kirándultunk Velembe, átmentünk az Írottkőre végre láttunk a felhőtlen égből szállingózó hópelyheket. Azon gondolkodtam, mennyire csendesen telik a világban ez az ünnep, pont annyira mint amilyen hangos a hozzá tartozó nagy. Az már csak rajtam múlik sütök-e hozzá egy flant és vendégeket hívok hozzá. Máshol lehet tevéken járnak a három királyok, itt csendesen száll...
A sajtó hatalma
Hogyan küzdjünk népszerű emberek ellen? Népszerű emberekkel!- találta fel a kis bűnüldözési spanyolviaszt 1934-ben a Nyomozóhivatal legendás első embere, J. Edgar Hoover. Hoover óriásit fordított az amerikai közvélemény bűnözőkről kialakult képén, ami azóta is meghatározza az amerikai társadalom szabálykövető viselkedését.
A vihar kapujában
Azon tűnődtem, hogy az élet kibírhatatlanságában, egy 35 éves korában öngyilkosságot elkövető japán író, miért van rám ilyen üdítő hatással? Kár, hogy már nagyon halott, máskülönben megkeresném a fészbukon.
Tejmozi 3.0.
Megannyi büszke dimenzió Alighanem az idegen nyelvekben való járatlanságom késztetett arra, hogy poliglott szövegprojektumot eszeljek ki. Ehhez segítőtársakra volt szükségem, így irodalmár kollégáim közül azokhoz fordultam felhívással, akikről tudtam, hogy vagy aktív műfordítók, vagy olyan nyelvi közegben élnek, amely biztosítja jártasságukat az adott nyelv/ország kortárs irodalmában. Arra kértem őket, hogy valamely idegen nyelvű (magyarra még...
Szám(ki)vetés
A pedagógus szakmailag felkészült, érzékeny, kreatív, társas lény. Nem szabadna hagyni, hogy egy lakatlan szigetre száműzze őt a társadalom. Ha mégis, akkor meg legalább az önbecsülése legyen rendben.
Karrier
A karrier útja Magyarországon (csak pénzes szülőknek): magánovi - gyakorló általános iskola - jó nevű gimnázium - fővárosi egyetem. Biztos út közép-hülyéknek.
A kollektív végzet – hősök munka nélkül
Az sajnos elég valószínű, hogy se Toldi Miklósra, se Supermanre nem számíthatunk. Maradnak az emberhősök, vagyis mi magunk.
Felvilágosodás ma
A felvilágosodás különös fordulatot vett azokban az országokban, ahol voltak, akik megértették az üzenetet, de nem voltak olyanok, akiknek tovább lehetett volna adni, akikkel meg lehetett értetni, hogy nincs semmi az emberen, és eszén kívül, ami megvédhetne a bizonytalanságtól és kiszolgáltatottságtól.
Pécs, Baalbek
Egyetlen olyan más művet sem ismerek, amely az eltaszító, áhítatot parancsoló fennköltséget és a legbensőségesebb közvetlenséget egyszerre képes ekkora intenzitással megjeleníteni. A Baalbek lenyűgöz monumentalitásával: erőt demonstrál, isteni magasztosságot mutat, kozmikus hatalmat gyakorol felettünk – vakít és perzsel, szinte megsemmisít fényével és erejével. Ugyanakkor nemcsak hogy megengedi, hanem elvárja, kiprovokálja, hogy közelébe férkőzz, hogy intim...
Cseh-Szombathyval a Cseh-Szombathy teremben
A múlt feneketlen kútjából a napokban elém vetődött egy interjú, melyet 20 évvel ezelőtt készítettem a Magyar Televíziónak Cseh-Szombathy Lászlóval, a magyar szociológia egyik ujjá teremtőjével. Fiatalok voltunk mind a ketten, én a negyvenes éveimben, ő a hatvanas éveiben. Az interjút a róla elnevezett teremben néztük hallgatóimmal az egyetemen. Arról kérdeztem, hogy mi tartotta Magyarországon,...
Legutóbbi kommentek