A De la Motte-Beer-palota mint életmód-történeti múzeum
Szeptember 21-22-én újra itt a Kulturális Örökség Napjai rendezvény (KÖN) és megtekinthető az időközben a Forster Központba olvadt Műemlékek Nemzeti Gondnokságának helyet adó, a Dísz téren álló De la Motte-Beer-palota.
Elkésett a békevágy – Alföldi terápia
Nem egy ezeréves történetet akartunk megmutatni, hanem egy ezeréves történetet előadni, hogy a magyarság magára ismerjen. Kortárs előadást akartunk – Szörényi Levente
Levendulaszüret a néma remeték kolostorában
Hajdan volt lakóival sokat megélt, különös hely a majki remeteség. Látogasd meg, ha teheted.
Szél hozott, szél visz el
Alföldi Róbert vasárnap búcsút intett a Duna partra „sodródott” Nemzeti Színház „hajójának”.
Túlélni a 21. századot – nemzet vagy amit akartok
A 21. század embere, és most ne tessék romantikusan érteni, amit írok, nem nagyon találja a helyét az ő nemzetében.
A bambaság szürreális kora
Most itt a kivándorlásra készülők, vagy már kivándoroltak újabb himnusza, az új Quimby-dal: a Kivándorló Blues.
Önkiszolgáló temetéssel az árokbetemetésért
Civil javaslatként hangzott el a félig eltemetés ötlete, ily módon a sírgondozást az elhunyt a későbbiekben maga láthatná el.
Legutóbbi kommentek